Peking politikai megoldást sürget
Sok pénzt rakott Kína Líbiába
Egysoros közleményében a pekingi külügyminisztérium szóvivője tudatta: Kínában kezd tárgyalásokat a líbiai külügyminiszter.
2011.06.07 10:50MTIAbdul-Ati al-Obeidi keddtől csütörtökig tartózkodik majd Kínában - jelentette be Hung Lej (Hong Lei), aki a múlt pénteken ugyancsak rendkívül szűkszavú nyilatkozatában megerősítette, hogy a katari kínai nagykövet nemrégiben találkozott a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) elnökével, Musztafa Abdel-Dzsalíllal.
A kínai diplomáciai aktivitás fokozódását jelzi, hogy szintén a napokban Egyiptomban dolgozó kínai diplomaták Bengáziba utaztak, ahol tanulmányozták a humanitárius helyzetet, s találkoztak az ÁNT vezetőjével. Erről szintén Hung számolt be hétfőn.
A Magyarországon tartózkodó kínai külügyminiszter a Hszinhua hírügynökség híre szerint még vasárnap Budapestről felhívta dél-afrikai kollégáját, akivel egyetértett abban, hogy "a líbiai kérdést politikai úton, párbeszéddel kell megoldani".
Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsában Oroszországgal, valamint Brazíliával, Németországgal és Indiával együtt tartózkodott a Líbia feletti légtérzárról rendelkező határozat szavazásakor, tehát a BT állandó tagjaként nem élt a vétójogával.
A kínai vezetés később többször is kifejezte csalódottságát és aggodalmát a koalíciós erők támadásai miatt; a külügyi szóvivői megnyilatkozásokból az érződött ki, hogy Peking szerint a világszervezet a polgári személyek védelmére, s nem a jelenleg folyó hadműveletekre, a líbiai ellenzék katonai támogatására adott felhatalmazást.
"Minden alkalom, amikor katonai eszközöket használnak válságok kezelésére, csapás az Egyesült Nemzetek Alapokmányára és a nemzetközi kapcsolatok szabályaira" - volt olvasható a Zsenmin Zsipao (Renmin Ribao) vezető pártlap e témában íródott kommentárjában.
Kínai vállalatok mintegy ötven nagy projektbe 18,8 milliárd dollár értékben fektettek be Líbiában. A belpolitikai helyzet destabilizálódása kezdetén Peking több mint 35 ezer kínai dolgozót evakuált az olajban gazdag észak-afrikai országból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


