Nem akar Obamával egy ringben lenni
Donald Trump sem indul az amerikai elnökválasztáson
Donald Trump amerikai ingatlanmágnás és televíziós személyiség hétfőn bejelentette: úgy döntött, nem száll versenybe, hogy megszerezze a republikánus párt hivatalos jelöltségét a 2012-es elnökválasztásra.
2011.05.16 19:20MTIA milliárdos szerint elhatározását "jelentős eszmecsere és töprengés" előzte meg.
"Továbbra is erős meggyőződésem, hogy ha elindulnék, képes lennék megnyerni az előválasztást és végül magát a választást is" - hangoztatta közleményében Trump, aki döntését azzal indokolta, hogy egyelőre nem készült fel a magánszektor elhagyására.
Hetekkel a választási harctól való visszalépés előtt Trump azzal került a figyelem homlokterébe, hogy Barack Obamától a születési anyakönyvi kivonatának közzétételét követelte. Arra hivatkozott, hogy szakértői állítólag igen fontos dologra bukkantak az irattal kapcsolatban. Amikor ez megtörtént, a mágnás támogatottsága a republikánus szimpatizánsok körében az áprilisi 26 százalékról május elejére 8 százalékra zuhant a PPP közvélemény-kutató intézet szerint.
Trump ugyanakkor kijelentette: támogatni fogja a republikánusoknak azon erőfeszítését, hogy Obamát megfosszák egy második elnöki ciklus lehetőségétől.
Trump előtt, a hétvégén a republikánusok népszerűségi listáját vezető Mike Huckabee volt arkansasi kormányzó jelentette be, hogy nem kíván a hivatalban lévő elnök kihívója lenni. Az ismertebb republikánus politikusok közül eddig Newt Gingrich volt képviselőházi elnök és Ron Paul texasi képviselő közölte hivatalosan, hogy megméretteti magát a Fehér Házért megvívandó küzdelemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


