Átláthatóan ki kell vizsgálni a túlkapásokat
Szíria: Moszkva a tüntetéseket vérbe fojtók felelősségre vonását sürgeti
A szíriai hatóságokat Moszkva arra szólította fel, hogy vonjanak felelőségre mindenkit, aki vétkes a szíriai tüntetők és a rendfenntartó erők összecsapásainak áldozatul esett emberek halálában.
2011.04.28 14:28MTIAlekszej Szazonov, az orosz külügyminisztérium helyettes szóvivője kijelentette: Oroszország arra számít, hogy "Damaszkusz hatékonyan és átláthatóan ki fog vizsgálnia minden olyan túlkapást, amely emberek halálához vezetett, és a bűnösöket az igazságszolgáltatás elé fogja állítani".
"Ebből az is következik, hogy a békés tüntetéseken és felvonulásokon ki kell zárni az erőszak alkalmazását" - tette hozzá Szazonov.
A helyettes orosz külügyi szóvivő arra figyelmeztetett, hogy a legutóbbi összecsapások a tüntetők és a szíriai fegyveres rendfenntartó erők között - amelyek a békés polgárok és a jogvédő szervezetek képviselői között is áldozatokat követeltek - csak tovább élezték az egyébként is feszült helyzetet.
Szíriai jogvédő szervezetek szerint a hatalomellenes megmozdulások kezdete, azaz március közepe óta legalább 453 ember esett áldozatul az összetűzéseknek. Hétfő óta egyes városokban a hadsereg is részt vesz a megmozdulások elfojtásában.
Korábban Oroszország Kínával együtt megakadályozta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadjon egy Franciaország, Nagy-Britannia és Portugália által előterjesztett nyilatkozatot, amelyben elítélik a szíriai hadsereg beavatkozását, illetve az éles lőszer alkalmazását a tüntetések oszlatásakor.
Az orosz külügyminisztérium sajtótájékoztatóján Szazonov a líbiai NATO-hadműveletekkel kapcsolatban kifejtette: a NATO azzal, hogy nem ad tájékoztatást a líbiai hajók feltartóztatásáról és átvizsgálásáról, megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1973. számú határozatát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


