Egy éve történt a tragédia
Megemlékezések Varsóban a lengyel légikatasztrófáról
Vallási ceremóniák és utcai rendezvények kezdődtek vasárnap Lengyelországban az egy évvel korábbi szmolenszki légi katasztrófáról való megemlékezés jegyében, amelyben életét vesztette Lech Kaczynski elnök és kísérete.
2011.04.10 11:48MTIA szerencsétlenség oka, illetve az Oroszország és Lengyelország által lefolytatott vizsgálatok kapcsán megosztott lengyelek két megemlékezést tartanak: az egyik a hivatalos szertartás, a másikat az elhunyt elnök ikerfivére, Jaroslaw Kaczynski volt kormányfő szervezte.
Nyolc óra 41 perckor, az egy évvel korábbi katasztrófa pontos időpontjában Bronislaw Komorowski államfő és Donald Tusk kormányfő megkoszorúzta az áldozatok emléktábláját a Lengyel Hadsereg Templomában.
Ezalatt Jaroslaw Kaczynski, aki bojkottálja a hivatalos megemlékezéseket, az elnöki palota előtt helyezett el koszorút támogatói lelkes tömege körében. Kaczynski hevesen bírálja a kormányt, amiért az átengedte a vizsgálat vezetését Oroszországnak, és nem utasította el az orosz vizsgálat megállapításait. A Kaczynski-fivérek pártja, a jobboldali konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) vasárnapra négy megmozdulást szervezett fővárosban, egy egész napos rendezvényt az elnöki palota elé, valamint fáklyás felvonulást.
A hatóságok hivatalos megemlékezést tartanak az áldozatokról a varsói Powazki temetőben álló emlékhelyénél, amelyet istentisztelet követ a székesegyházban és koncert a Nemzeti Színházban, de megemlékezések lesznek az ország több városában is. Moszkvában is megemlékeztek vasárnap a 96 emberéletet követelő szerencsétlenség áldozatairól.

Bronislaw Komorowski lengyel és Dmitrij Medvegyev orosz elnök hétfőn találkozik Szmolenszkben, a baleset színhelyén, ahol szombaton tartottak megemlékezést az áldozatok hozzátartozói.
A Lech Kaczynski lengyel elnököt, hitvesét és magas rangú kíséretét szállító Tu-154M típusú, szovjet gyártmányú repülőgép 2010. április 10-én, a sűrű köd ellenére végrehajtott leszállás közben zuhant le a szmolenszki Szevernij katonai repülőtér mellett. A szerencsétlenséget senki sem élte túl. A küldöttség az oroszországi Katinyba (Katyn) tartott, a szovjet titkosszolgálat (NKVD) által 1940-ben ott és a környéken lemészárolt mintegy 20 ezer lengyel hadifogoly és civil emlékhelyén tartandó szertartásra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06