Nem adják fel
Japán: újabb "koalíciós" kutatás a túlélők után
Japán és amerikai katonák újabb nagyszabású akciót indítottak vasárnap az egy hónappal ezelőtti japán földrengés és szökőár áldozatainak felkutatására.
2011.04.10 10:08MTIA tokiói média szerint 22 ezer japán és 110 amerikai katona vesz részt benne, de a környéket jól ismerő helyi lakosok is segítenek nekik. Munkagépekkel, helikopterekkel és keresőkutyákkal kutatnak az áldozatuk után a szökőár által leginkább sújtott területeken, de nem lépnek be a károkat szenvedett fukusimai atomerőmű veszélyzónájába.
A katonák darukkal emelik meg a partra vetett, felborult hajókat, kiássák a homokból és az iszapból a gépkocsikat.
Hasonló, három napig tartó nagyszabású kutatást tartottak japán és amerikai katonák április elején is, s akkor 70 áldozatra bukkantak. A mostani kutatóakció csak egy napig tart. Muratani Norikazu, a védelmi minisztérium szóvivője ezzel kapcsolatosan azt mondta, hogy egy hónappal a földrengés után még mindig sok az eltűnt, s a tárca mindent megtesz felkutatásuk érdekében.
A japán rendőrség legfrissebb, vasárnap közzétett adatai szerint a március 11-i földrengés és az azt követő szökőár halálos áldozatainak és eltűntjeink a száma 27 794-re nőtt, s közülük 14 809-enk vannak az eltűntek listáján. A hatóságok előzetes becslése szerint a károk valószínűleg meghaladják a 308 milliárd dollárt, és ehhez jön még a fukusimai baleset okozta 133 milliárdos kárösszeg.

Kan Naoto japán miniszterelnök vasárnap felkereste a Mijagi prefektúrában fekvő, 163 ezer fős Isinomaki tengerparti várost, amely egyike a szökőár által leginkább sújtott japán településeknek. Kan fogadkozott, hogy a kormány mindent tőle telhetőt megtesz a bajba jutottak megsegítéséért. "Támogatni fogjuk önöket, hogy folytathassák a halászatot" - mondta a miniszterelnök.
A város polgármestere, Kamejama Hirosi szerint sürgősen ideiglenes otthonokat kell építeni a város 17 ezer lakosa számára, akik földönfutóvá váltak, s jelenleg menedékszállásokon élnek. A városban 2600 ember halt meg, és 1800-at eltűntként tartanak nyilván a hatóságok. A kikötőben horgonyzó hajók is megsemmisültek, ami megbénította a város bevételeinek 40 százalékát adó halászati iparágat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


