Medvegyev kitiltotta a diktátort és embereit
A Kadhafi-család nem mehet Oroszországba
Dmitrij Medvegyev orosz államfő az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elfogadott szankciókkal összhangban hétfőn rendeletben tiltotta meg Moamer Kadhafi líbiai vezető, családtagjai és számos tisztségviselő beutazását az Oroszországi Föderációba, illetve az ország területén való átutazást.
2011.03.14 11:35MTIA tilalmi listán Kadhafi mellett szerepel többek között hét fia és egy lánya, valamint mindazon tisztségviselők, akiknek szerepük volt a tüntetők elleni fellépésben.
Köztudott, hogy a líbiai vezető legalább egy fia Oroszországban tanult, a hírek szerint kommandós kiképzést kapott. Medvegyev emellett külön rendeletben tiltotta meg Kadhafi és családtagjai és néhány közvetlen munkatársa számára a pénzügyi műveleteket Oroszország területén, más szóval befagyasztotta az esetleg oroszországi bankokban lévő számláikat.
Oroszországnak a BT-szankciók végrehajtása különösen a hadiipari export terén súlyos anyagi vesztességet is jelent: katonai-diplomáciai források szerint összesen mintegy 4 milliárd dollár értékű szerződések vannak érvényben, vagy állnak az aláírás előkészítésének utolsó stádiumában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


