Kiderülhetne a szervezet költségvetése
Dél-Koreában tilos elkotyogni az asszonynak a titkosügynöki-fizetést
Egy titkosügynöknek a fizetése is titkos, még a felesége sem tudhatja, hogy mennyi - így döntött a dél-koreai legfelsőbb bíróság.
2011.01.01 10:00MTIAz előzmény: egy titkosügynök férfi sosem kötötte asszonya orrára, hogy mennyi a fizetése, és a nő nem is firtatta ezt, ám két éve úgy döntött, elválik férjétől. Ekkor már nagyon szerette volna tudni, hogy mégis mennyit keres a párja, mennyi lesz a nyugdíja.
A férfi továbbra se mondta meg, erre neje a titkosszolgálattól követelte az adatokat. Hiába.
A most 46 éves nő pert indított, amelyet első fokon elvesztett, most pedig "végső fokon" is.
A legfelsőbb bíróság helybenhagyta, azzal érvelve, hogy törvény tiltja az adat kiszivárgását még házastárs felé is, aminek oka nemzetbiztonsági: egy ügynök fizetését alapul véve könnyebben lehetne megbecsülni a titkosszolgálat költségvetését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


