700 katona veszett oda
Afganisztán: az idei a legveszteségesebb év
Az idei a legveszteségesebb év az afganisztáni háborúban szolgálatot teljesítő külföldi csapatok számára: az AP amerikai hírügynökség által kedden nyilvánosságra hozott adatok szerint 2010-ben a nemzetközi erők 700 katonája vesztette életét a közép-ázsiai országban.
2010.12.29 08:19MTIA 2001 óta tartó afganisztáni háború legtragikusabb évének eddig 2009 számított, amikor is 504 külföldi egyenruhás halt meg a tálibok ellen folyó harcokban. Az idei évben a szélsőségesekkel szembeni hatékonyabb fellépés érdekében több tízezer fővel bővült az Afganisztánban állomásozó külföldi kontingensek létszáma.
David Petraeus tábornok, az országban szolgáló amerikai csapatok és a NATO vezette nemzetközi erők (ISAF) főparancsnoka szerint továbbra is kétséges, hogy megvalósítható-e a NATO-csapatok 2014-ig tervezett kivonulása.
Felemás eredmények
„Meg kell állítaniuk ezt a háborút Afganisztánban” – a hivatalos beszámoló szerint ezek voltak az elmúlt két évtized egyik legismertebb amerikai diplomatájának, Richard Holbrooke-nak utolsó szavai két héttel ezelőtt bekövetkezett halála előtt. Ám az idén tizedik évébe lépett afganisztáni háború vége egyelőre nem látszik, s még Washingtonban is elismerik: a 2010-es esztendő nem hozta meg a várva várt, döntő fordulatot.
Hiába határozott Barack Obama amerikai elnök tavaly egy jelentős, 30 ezer fős csapaterősítés kiküldéséről, november végi jelentésében még a Pentagon is úgy fogalmazott, hogy az új alakulatokkal csak korlátozott eredményt értek el. Eközben az országban állomásozó mintegy 140 ezer NATO-katona (köztük nagyjából 90 ezer amerikai) számára a 2010-es év a maga több mint 700 halottjával egyértelműen a legvéresebb esztendő volt az afganisztáni háború kezdete óta. A tálibok pedig gerillataktikájukkal területet nyertek még a korábban viszonylag békés északon is. Ez utóbbi egyébként egyfajta válasz a részükről a szövetséges erők déli offenzíváira: az északi területek (így a magyar erők által ellenőrzött Baglan tartomány is) stratégiailag igen fontosak, hiszen rajtuk haladnak át a Közép-Ázsiából az afgán fővárosba vezető utak, a koalíciós erők alternatív utánpótlási útvonalai.
Ráadásul – mint a The Wall Street Journal című amerikai napilap írta októberben – jóval könnyebb prédát jelentenek, hiszen míg a déli Helmand tartományban 30 ezer szövetséges katona állomásozik, a nagyjából hasonló lakosságú Baglanban csak 300 magyar katona tartja fenn a rendet, kisebb amerikai és német egységek segítségével.

Washingtonnak az a célja (s ezt az idén immár a NATO is saját céljául tűzte ki), hogy 2011-től fokozatosan kivonja harcoló csapatait az országból, s 2014 végére a biztonsági feladatokat az egész országban teljes mértékben az afgán erőkre testálja.
Szakértők szerint azonban ez a legjobb esetben is optimista hozzáállás – de lehet, hogy egyenesen utópikus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


