Megszorító intézkedések a napirenden
Szerdán sztrájknap Európában
Szerdán sztrájknap lesz Európában az EU állam-és kormányfőinek csütörtöki csúcstalálkozója előtt: Athéntól Brüsszelig számos városban rendeznek demonstrációkat, tiltakozó megmozdulásokat, sztrájkokat a szakszervezetek az Európa-szerte napirenden lévő megszorító intézkedések miatt.
2010.12.14 17:35MTI"Nemet mondunk a mindenkit érintő megszorításokra és a csak a boldog kiváltságosokat illető prémiumokra" - így szól a demonstrálók fő üzenete.
Görögországban már a hetedik 24 órás általános sztrájkot tartják a szakszervezetek, és Belgiumon kívül demonstrációk lesznek még többek között Franciaországban, Luxembourgban, Dániában és Csehországban. Brüsszelben a tüntetők élő láncot vonnak az Európai Bizottságnak helyet adó üvegpalota köré, jelképezve azt a nadrágszíj meghúzást, ami egyebek mellett a bérek csökkenését, a szociális ellátás megnyirbálását eredményezi.
"Az év vége közeledtével csak úgy ömlik a sok prémium, egyre nyilvánvalóbbá téve a kontrasztot az egyéni meggazdagodás és a köz sanyargatása között" - idézte az AFP az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkárát, John Monks-ot.
Az Európai Unió állam-és kormányfői december 16-án és 17-én tartanak csúcstalálkozót Brüsszelben, ahol a fő téma az állandó pénzügyi támogatási mechanizmus lesz.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


