Az iraki háború öt éve tart
Több ezren tüntettek Irak miatt
Több ezer ember vonult fel szombaton az Egyesült Államokban, Kanadában, Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Norvégiában és Dániában, tiltakozva az öt éve megindított iraki, valamint az afganisztáni háború ellen.
2008.03.16 13:30MTILondonban tízezren, Los Angelesben kétezren, a spanyol fővárosban ezren tüntettek, követelve a külföldi csapatok kivonását Irakból és Afganisztánból. Több százan tüntettek Ottawában, Torontóban és más kanadai városokban, valamint Norvégiában és Dániában. A résztvevők létszámát a szervezők mindenhol magasabbra becsülték, mint a hivatalos szervek: a brit fővárosban 40 ezer, Hollywoodban tízezer, Torontóban ezer háborúellenes tüntetőről beszéltek.
A londoni nagygyűlésen - ahol beszédet mondott Tony Benn veterán baloldali politikus és George Galloway, a brit belpolitika fenegyereke, a kormányzó Munkáspárt volt tagja - a demonstrálók tiltakoztak a Gázai övezet "ostroma" ellen is. A spanyolországi tüntetéseken - Madridon kívül Barcelonában, Bilbaóban, Sevillában és Pamplonában voltak megmozdulások - szintén elhangzottak jelszavak a palesztinok védelmében.
Kanadában a tiltakozás elsősorban az afganisztáni katonai misszió ellen irányult; az ottawai parlament a héten megszavazta az ázsiai országba vezényelt kanadai kontingens mandátumának 2011-ig való meghosszabbítását azzal a feltétellel, hogy a NATO több csapatot és felszerelést küld a támogatásukra a közép-ázsiai ország déli részébe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


