Négy éven keresztül kínozták a lányt

Malina Hedvig bocsánatát kérte a szlovák miniszterelnök-helyettes

Megkövette Malina Hedviget, a magyar beszédéért négy éve Nyitrán megvert szlovákiai magyar diáklányt Rudolf Chmel, a szlovák kormány emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettese.

2010.12.08 20:33MTI

"Úgy vélem, hogy ebben az esetben megsérült az igazságos bírósági eljáráshoz való joga, mert a politikusok idő előtt beavatkoztak az ügy kivizsgálásába, sőt befolyásolták azt, s ezzel megsértették emberi méltóságát" - mutatott rá a miniszterelnök-helyettes abban a nyilatkozatában, amelyet az emberi jogok napja (december 10.) alkalmával tett közzé szerdán Pozsonyban.

"Az a tény, hogy több mint négy éven keresztül szó szerint kínozni engedtük, éppen az emberi jogok napján nagy felkiáltójelnek számít, s ezekért a sérelmekért szeretnék Záková-Malina Hedvigtől elnézést kérni" - jelentette ki Chmel.

Malina Hedviget négy éve, 2006. augusztus 25-én verték meg Nyitrán, az azóta családot alapított nő - férje neve után Záková - szerint azért, mert magyarul beszélt az utcán. Két támadóját nem találták meg, és a rendőrség hamis tanúzás miatt indított eljárást Hedvig ellen. Az eset megtörténte után nem sokkal, amikor a hatósági vizsgálat még le sem zárult, Robert Fico akkori szlovák kormányfő és Robert Kalinák akkori belügyminiszter nyilvánosan azt állította: bizonyítékaik vannak arra nézve, hogy Malina Hedvig hazudik, kitalálta a történetet, amivel befolyásolták az ügy további menetét.

Nyilatkozatában Chmel, a Híd magyar-szlovák polgári párt politikusa szükségesnek vélte a magyar kisebbség iránti előítéletek és sztereotípiák lebontását is. Leszögezte: "Szlovákiának nincs oka arra, hogy az emberi jogok terén Európa skanzenévé váljon, s nincs oka meghátrálni a nacionalisták, idegengyűlölők, rasszisták, neofasiszták és szélsőségesek elől."

Chmel szerint Szlovákia "modern és toleráns állam, amely meg akarja védeni, és meg fogja védeni az emberi jogokat". Pozsonyban szerdán mutatták be a Malina Hedvig ügyét feldolgozó könyvet, amelyet Vrabec Mária, az Új Szó című pozsonyi magyar napilap munkatársa írt.

A Hedvig című könyv magyar és szlovák nyelvű változata egyaránt 3000 példányban került a szlovákiai könyvesboltokba. "A könyv jó esélyt nyújt arra, hogy a szlovák közvélemény megtudja az igazat" - jelentette ki a könyvbemutatón Malina Hedvig.

Egy közelmúltban nyilvánosságra hozott novemberi országos felmérés szerint a szlovákiai lakosság fele elégedetlen Malina Hedvig ügyének kivizsgálásával. Az ügy kivizsgálásával a megkérdezettek 21 százaléka elégedett, 29 százalékuk pedig azt állította, nem érdekli őket az ügy.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.