"A muszlimokkal vívott háború megkezdődött"
Életfogytiglani börtönbüntetést kapott a Times Square-i merénylő
Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték kedden azt a pakisztáni származású amerikai férfit, aki autóba rejtett pokolgépet kísérelt meg felrobbantani a New York-i Times Square-en.
2010.10.05 17:50MTIAz ítéletet New Yorkban hirdették ki. A 31 éves Faisal Shahzad júniusban elismerte bűnösségét a május 1-jén Közép-Manhattanben megkísérelt merénylet miatt. Vallomása szerint Pakisztánban a Tehrik-e-Taliban nevű tálib csoport képezte ki a robbantásra és 12 ezer dollárral ez a szervezet finanszírozta a kudarcot vallott támadást. Shahzad nem tanúsított megbánást és mosolyogva fogadta a tízpontos vádirat alapján meghozott ítéletet.
Ezek között szerepel a többi között a tömegpusztítót fegyver bevetésére irányuló kísérlet és a terrorcselekmény elkövetésére irányuló kísérlet. A merénylő a kihallgatások során elmondta: ha tehetné ismét megkísérelné a robbantást. Úgy vélte, hogy legkevesebb 40 embert tud megölni. "Erősítsétek meg magatokat, a muszlimokkal vívott háború megkezdődött" - mondta Shahzad az ítélet kihirdetése előtt, hozzátéve, hogy "küszöbön áll" az Egyesül Államok veresége.
Az ítéletet kihirdető bíró azon megjegyzésére, hogy a börtönben lesz ideje elgondolkodni azon, hogy mit ír a Korán a gyilkosságról, Shahzad azt válaszolta: "A Korán felhatalmaz bennünket arra, hogy megvédjük magunkat. Én csak ennyit tettem." Shahzadot május 3-án, vagyis két nappal a merényletkísérlet után kényszerítették le, egy a New York-i John F. Kennedy Nemzetközi Repülőtérről épp indulni készülő gépről.
A terrorista május 1-jén egy füstölgő, Nissan Pathfindert hagyott a Times Square-en, amelyben a tűzszerészek több zsák műtrágyát, két teletöltött ötgallonos (22,7 literes) benzinkannát, 152 darab M-88-as petárdát, három propánpalackot és két, vezetékekkel összekötött ébresztőórát találtak. A merényletkísérlet előtt Shahzad heteken át figyelte a Times Square-t élőben bemutató webkamerákat, hogy megállapítsa, a nap mely szakában a legsűrűbb ott a tömeg, hogy a lehető legnagyobb pusztítást tudja okozni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


