Alig érkezett meg, máris károkat okoz
130 kilométeres széllökések, áram nélküli otthonok - nézze meg az Angliában pusztító vihart!
Az érkezése utáni első órákban már jelentős károkat okozott Anglia és Wales délnyugati vidékein az az atlanti eredetű vihar, amelyre napok óta figyelmeztetik a szakértők a lakosságot.
Hatalmas vihar tombol Nagy-Britanniában 
Az óceán felől betörő viharzóna óránként 110-130 kilométeres széllökésekkel érkezett. Hétfő reggelre hétezer háztartás maradt áram nélkül az angliai Cornwall és Devon grófságokban, illetve Walesben, miután a szél leszaggatta a vezetékeket, vagy fákat döntött rájuk. Hétfőn délelőtt már az ország beljebb fekvő térségeiben, így Londonban is érezhető volt a vihar közeledte; a brit fővárosban erős szél és szakadó eső fogadta a reggeli csúcsforgalomban munkába igyekvőket.
A hatóságok figyelme azonban elsősorban a part menti vidékekre összpontosul, itt ugyanis komoly tengerár-veszéllyel jár az alacsony nyomású viharzóna és az ilyenkor szokásos, egyébként is magas dagály egybeesése. Cornwallban, Devonban és Walesben több part menti településen emberek százait költöztették ki a közvetlenül a tengerre néző épületekből.
Dél-Anglia legnagyobb kikötőjében, Portsmouthban - ahonnan Franciaországba és Spanyolországba közlekednek menetrendszerű kompjáratok - áll a forgalom. A vihar az előrejelzések szerint szerdáig is eltarthat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


