Megtartotta pártjának elnöki tisztségét
Hiába az alkotmánybíróság döntése: nem mond le a koszovói elnök
Nem kíván lemondani Fatmir Sejdiu koszovói elnök, jóllehet az alkotmánybíróság úgy foglalt állást: a politikus megsértette az alaptörvényt azzal, hogy államfővé válása után is megtartotta pártjának elnöki tisztségét.
2010.09.26 09:08MTISejdiu úgy nyilatkozott szombaton, hazatérve egyesült államokbeli útjáról, hogy ő nem sértette meg az alkotmányt, és jogi képviselői ezt érvekkel fogják alátámasztani. Hozzátette: a taláros testület állásfoglalásában sem szerepel az, hogy le kéne mondania.
Az alkotmánybíróság a minap úgy foglalt állást: Koszovó alaptörvényébe ütközik, hogy Fatmir Sejdiu egy időben tölti be az államfői tisztséget és a Koszovói Demokratikus Liga (LDK) elnöki posztját.
Sejdiut 2006 februárjában választotta meg a pristinai parlament köztársasági elnökké, egy hónappal azután, hogy elhunyt hivatali elődje, Ibrahim Rugova. Sejdiu ezután felfüggesztette pártelnöki teendői ellátását, de nem mondott le.
Az alkotmánybíróság szerint az alaptörvény nem ismeri a párttisztség felfüggesztésének lehetőségét, de Sejdiu azt állítja: jogi képviselői be fogják bizonyítani, hogy létezik ilyen alkotmányos kategória. Sejdiu nyilatkozatából ítélve a politikus semelyik tisztségéről nem kíván lemondani, viszont az LDK-ban hamarosan tisztújítást tartanak, és új elnököt is választ a párt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


