Gyilkolt a hegyek királya
Meghalt egy svéd alpinista a K2 megmászása közben
Életét vesztette egy svéd alpinista pénteken a Pakisztán területén található, 8611 méter magas K2-csúcs megmászása közben.
2010.08.06 12:43MTIFredrik Ericsson svéd hegymászó péntek reggel halt meg, miután több mint ezer métert zuhant. A mellette haladó osztrák Gerlinde Kaltenbrunner, aki a világ egyik legjobb női alpinistájának számít, megszakította útját, és két-három másik hegymászó társával együtt elindult visszafelé.
Az expedícióban szintén részt vevő, de kőomlás miatt már csütörtökön visszainduló Ralf Dujmovits - aki Kaltenbrunner férje - számolt be a tragédiáról, és elmondta, hogy felesége már épségben eljutott az egyik pihenőhelyig. A hegymászók haladását végig nehezítette az erős havazás és a gyakori lavinák.
A 39 éves Kaltenbrunnernek már csak a K2-csúcs megmászása hiányzik ahhoz, hogy elmondhassa: az alpinizmus történetében ő a harmadik nő, akinek sikerült meghódítania mind a 14 nyolcezer méter feletti csúcsot.
A Himalájához tartozó Karakorum hegységben található K2 a világ második legmagasabb hegycsúcsa, és meredek oldalai, valamint a szélsőséges időjárási körülmények miatt sokkal veszélyesebbnek számít, mint a nála 237 méterrel magasabb Mount Everest.
Egy 2007-ben megjelent német tanulmány szerint a csúcsot meghódítani akarók 24 százaléka nem éli túl az expedíciót.
A K2-t a hegyet 1856-ban elsőként feltérképező, de a csúcsra feljutni nem tudó angol geológus, Godwin Austen után Mount Godwin Austennek is nevezik, de a helybeliek egyszerűen csak a "hegyek királyának" hívják. A félelmetes csúcs megmászása legelőször két olasz alpinistának sikerült 1954-ben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


