"Egy elnyomó impérium"
Sme: sok szlovák megsemmisítené a magyar kisebbségeket
Már régen történelem lehetne a trianoni békeszerződés, ha nem létezne "egy tényező, amely Trianont továbbra is nyílt sebbé teszi - a népes magyar kisebbségek a szomszédos országokban" - mutat rá a Sme című szlovák liberális napilap pénteken.
2010.06.04 10:38MTIEzt a tényt - állítja Peter Morvay, a cikk szerzője - eddig az egyik fél sem volt képes megfelelő módon feldolgozni.
Kifejti: a magyar kisebbségekhez "jutott" államoknak meg kellett volna egyezniük a kisebbségekkel, s biztosítani őket arról, hogy nem akarják asszimilálni.
A magyar félnek - amelynek természetes joga másként értékelni Trianont, mint az utódállamoknak - pedig véglegesen meg kellett volna értenie, hogy már nincs értelme tovább játszani az esetleges határmódosításokkal, mert azzal semmi sem oldódna meg.
Morvay szerint mindkét oldal elvarázsolt körben forog, s képtelen megérteni a másikat, miközben a történelmi mítoszok újratermelődnek. Sok szlovák - messziről sem csak a nacionalisták - máig is Budapest ötödik hadoszlopának tartja a magyarokat, akik Nagy-Magyarország felélesztésére törekednek. Ezt a veszélyt szerintük egyedül úgy lehet véglegesen elhárítani, ha megsemmisítik a magyar kisebbséget.
"A szlovákok többségének ugyanakkor soha az eszébe sem jut, hogy ugyanazt teszik a magyarokkal, mint amit joggal vetettek a magyarok szemére a történelmi Magyarország idején" - jegyzi meg a szerző.
Önvizsgálatra van szükség a magyar oldalon is. Világosan látni kell, hogy amit a magyarok a közös Kárpát-medencei hazának tartanak, az - különösen fennállásának utolsó évtizedeiben - a nem magyarok számára egy elnyomó impérium volt. Kiutat a helyzetből csak egymás jobb megértése hozhat.
A szlovákoknak meg kell érteniük, hogy a magyarok egyre növekvő többsége nem kívánja a történelmi Magyarország visszaállítását vagy a határok revízióját, mert ez egyszerűen nem érdekli őket.
Ezt Orbán Viktor Fidesze sem akarja, mert nem veszítette el józanságát, s világosan látja, hogy ez milyen problémákkal járna - véli Morvay.
Szerinte a magyaroknak pedig azt kell megérteniük, hogy úgy kell viselkedniük, hogy ezt a dolgot a többiek elhiggyék nekik. Semmit sem érnek a nyilatkozatok, ha nem őszinték, ha minden második magyar államtitkár irodájában Nagy-Magyarország térképet talál a látogató.
Mindkét oldalon meg kellene érteni, hogy a nacionalista vagy a társadalmi populizmus semmit sem old meg, még ha rövid távon sikert is hoz - zárja írását a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


