Elindulhat a Tolerancia-menet

Alkotmánysértő a szlovák állampolgársági törvény módosítása az SZMK szerint

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala (SZMK) alkotmánysértőnek tartja a szlovák állampolgársági törvény módosítását, és tiltakozik a lépés ellen.

2010.05.31 18:44MTI

"Határozottan tiltakozunk az ellen, hogy a szlovák kormány minden érdemleges ok nélkül állampolgárainak egy egész csoportját, akik részt vesznek az ország szellemi értékeinek és anyagi javainak előteremtésében, Szlovákiára nézve +komoly biztonsági kockázatnak+ nevezze. Ezt az állam részéről a saját polgáraival szembeni hűtlenség megnyilvánulásának tartjuk" - olvasható az SZMK hétfőn közzétett nyilatkozatában.

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala nagyra becsüli, hogy Ivan Gasparovic köztársasági elnök "hatéves tisztségviselés után végre megemlékezett magyar nemzetiségű polgártársairól is". Ugyanakkor rámutat arra, hogy nem csupán szavakat várnak tőle, hanem konkrét tetteket is.

Elsősorban azt, hogy reagáljon a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala és a Csemadok (a szlovákiai magyarok kulturális szervezete), illetve a többi nemzeti kisebbség "tárgyszerű javaslataira, melyek már jó néhány hete az asztalán fekszenek. Készen állunk rá, hogy ezekről a javaslatokról tárgyalásokat kezdjünk bármilyen jövendő kormányzattal is."

"Mély sajnálatunknak adunk hangot, hogy a köztársasági elnök máris aláírta a törvényt, és nem küldte vissza a törvényhozásnak újbóli megfontolásra" - nyilatkozta újságíróknak Petőcz Kálmán, a kerekasztal szóvivője.

Petőcz jelezte: a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala felkéri a legfőbb ügyészt, hogy saját hatáskörben indítson eljárást az alkotmánybíróságnál az állampolgársági törvény alkotmányosságának megvizsgálása érdekében. Bejelentette: az SZMK június 8-án Pozsonyban Tolerencia-menetet szervez.

"Célunk, hogy a résztvevők kinyilváníthassák óhajukat a normális és toleráns társadalom iránt, amelyben a másik iránti megértés és tisztelet uralkodik" - fejtette ki Petőcz.

Megjegyezte: a Tolerancia-menet résztvevői Petőfi Sándornak a Medikus-kertben álló szobránál gyűlnek össze, s onnan gyalog teszik meg az utat Milan Rastislav Stefánik (az 1919-ben elhunyt szlovák politikus, volt csehszlovák hadügyminiszter) belvárosi szobrához. Civil akcióról lesz szó, aktív politikusok a rendezvényen nem kapnak szót. Silvia Glendová, a kormányfő szóvivője közölte: Robert Fico keddi sajtóértekezletén nyilatkozik a témával kapcsolatban.

A pozsonyi parlament által néhány napja elfogadott módosítás lényege, hogy az a szlovák állampolgár, aki önként felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti a szlovákot.

A szlovák döntés válasz volt az Országgyűlés azon lépésére, amely lehetővé tette, hogy a határon túli magyarok könnyebben vehessék fel a magyar állampolgárságot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.