A tetteseket mindvégig fedezték feletteseik
A jezsuiták szisztematikusan eltussolták a szexuális visszaéléseket
A jezsuita papok évtizedeken át eltussolták a gyerekek ellen elkövetett szexuális erőszakot és testi sértést, a tetteseket ugyanis mindvégig fedezték feletteseik - mondta el csütörtökön a szerzetesrend visszaéléseinek vizsgálatával megbízott Ursula Raue Münchenben.
2010.05.27 17:35MTIA katolikus egyház visszaélései kapcsán keletkezett botrányhullám még januárban indult el, amikor a berlini jezsuita Canisius Kollégium jelenlegi vezetője levelében utalást tett a papok által elkövetett bűncselekményekre. A jezsuiták ügyét vizsgáló Ursula Rauénál eddig már 205 áldozat jelentkezett, akik mind a szerzetesrend által működtetett iskolák egykori diákjai.
A legtöbb eset még az 1970-es, 1980-as években történt, és általában azért nem szerzett róla tudomást a világ, mert az elkövetőket feletteseik fedezték vagy egyszerűen másik városba helyezték át, szőnyeg alá söpörve így az egyház tekintélyét romboló kellemetlen ügyeket. Ugyanez történt többek között a jezsuiták két fő gyanúsítottjával, Anton és Bertram szerzetesekkel is, akik ma már nem tagjai a rendnek. Nemcsak szexuális visszaélések történtek, hanem több esetben derült fény arra, hogy a szerzetesek az iskolákban brutálisan bántalmazták a rájuk bízott gyerekeket.
Az eseteket eltussolók legtöbbje amúgy már 70 év fölötti és nyugdíjazták őket. Stefan Dartmann tartományfőnök a jezsuiták nevében elismerte a szerzetesrend bűnösségét és kudarcát, valamint hozzátette, hogy sajnálatos módon nem mindig jártak el kellő gyorsasággal az áldozatok által bejelentett visszaélések ügyében.
Dartmann elmondta, hajlandó minden sértettől személyesen is bocsánatot kérni, kártérítés fizetését viszont csak abban az esetben ígéri, ha erre a német kormány ajánlást tesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06