A nukleáris vita robbanni készül
Irán visszaléphet az urán-megállapodástól
Irán érvénytelenítheti uránja egy részének külföldre szállításáról Törökországgal és Brazíliával kötött megállapodását, ha az ENSZ Biztonsági Tanács újabb szankciókat vezet be ellene - jelentette ki csütörtökön egy iráni parlamenti képviselő.
2010.05.20 17:16MTIBrazília és Törökország közvetítésével a héten váratlan megállapodás született, amelynek értelmében Irán beleegyezett abba, hogy alacsony dúsítású uránjának egy részét külföldre küldi az orvosi kutató reaktorához szállítandó fűtőanyag-rudakért cserébe.
Az első szállítmánynak egy hónapon belül kell megérkeznie Törökországba. A megállapodást elsősorban abból a megfontolásból dolgozták ki, hogy a nemzetközi közösségnek módja legyen nyomon követni a nukleáris anyagot, amelyet a Nyugat gyanúja szerint Irán nukleáris fegyverek előállításra akar felhasználni. Törökország, Brazília és Irán szorgalmazza, hogy a megállapodás miatt függesszék fel a Teheránnal szemben hozandó újabb szankciókról folytatott egyeztetést.
A javaslat bírálói szerint az egész nem más, mint taktika, amelynek célja valójában a szankciók késleltetése. Washington a megállapodás ellenére köröztetni kezdte annak a határozatnak a tervezetét, amelyet egy hónapi egyeztetés után dolgozott ki a Biztonsági Tanács öt állandó tagja. "Ha (a Nyugat) új határozatot hoz Iránnal szemben, akkor nem tekintjük majd magunkra nézve kötelezőnek a teheráni nyilatkozatot és nem szállítjuk külföldre a fűtőanyagot" - jelentette ki Mohammad Reza Bahonar befolyásos jogalkotó a Mehr iráni hírügynökségnek.
"A nagyhatalmak, közösen az ENSZ Biztonsági Tanácsával, egyetértésre jutottak Iránról, és nagyon valószínű, hogy a közeljövőben életbe lép az Irán elleni határozatok negyedik köre" - tette hozzá Bahonar.
Az új szankciók az iráni bankokat veszik majd célba és előirányozzák a gyaníthatóan az iráni nukleáris és rakéta programmal kapcsolatba hozható rakományt szállító hajók ellenőrzését.
Irán korábban illegitimnek minősítette a határozattervezetet és úgy vélekedett, hogy annak elfogadtatása nem valószínű. Teherán azt állítja, hogy nukleáris tervei nem katonai célúak, ezért nem hajlandó felfüggeszteni az urándúsítást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06