Nemhogy forró, langyos nyom sincs
Nyoma sincs a német bankárfeleségnek
Változatlanul nincs nyoma a nyolc nappal ezelőtt elrabolt német bankárfeleségnek, a család által a feltételezett emberrablókhoz intézett televíziós felhívás egyelőre eredmény nélkül maradt. Csütörtöki sajtóértesülések szerint a hatóságok a múlt héten súlyos ballépést követtek el, amely befolyásolhatta a feltételezett emberrablókat.
2010.05.20 15:48MTINémetországot mélységesen megrázta a múlt szerdán elrabolt, 54 éves Maria Bögerl férjének és két gyermekének megdöbbentő felhívása. Az 56 éves Thomas Bögerl, a heidenheimi takarékpénztár igazgatója és 27 éves lánya, valamint 24 éves fia szerdán este a ZDF közszolgálati televízióban több millió néző előtt sírva könyörgött az emberrablóknak a nő szabadon bocsátása érdekében.
A drámai felhívás csütörtök délutánig azonban eredménytelen maradt, csupán annyi hatása volt, hogy a rendőrséghez még több bejelentés érkezett. Több csütörtöki újság arról számolt be, hogy a múlt héten - nem sokkal Maria Bögerl elrablása után - az illetékes hatóságok súlyos mulasztást követtek el.
A család ugyanis egy német zászlóba bugyolálva a helyi autópálya mentén elhelyezte az emberrablók által követelt 300 ezer eurót. A pénzt azonban a tényleges "címzettek" helyett az autópálya-karbantartók "véletlenül" elszállították, és átadták a rendőrségnek. Mindezt a hatóságok nem is cáfolták, de azt hangoztatták, hogy az emberrablók a megbeszélt időpontban nem jelentkeztek a csomagért.
A nyomozás csütörtökön is rendkívüli erőkkel folyt az 54 éves nő után. A csaknem 1000 rendőr munkáját kamerákkal felszerelt helikopterek, különleges kommandók és nyomozókutyák segítik, egyelőre azonban - legalábbis a hivatalos bejelentés szerint - egy tapodtat sem jutottak közelebb a különleges eset megoldásához.
A heidenheimi takarékpénztár igazgatójának feleségét múlt szerdán otthonából rabolták el, és Mercedes gépkocsija is eltűnt. Egy férfi nem sokkal később a férjtől telefonon 300 ezer eurós váltságdíjat követelt, felszólítva a bankárt, hogy a pénzt a közeli autópálya mentén, egy német zászlóba bugyolált csomagban helyezze el. Mindennek alátámasztásául Maria Bögerl röviden beszélhetett férjével, és azt állította, hogy halállal fenyegetik. Azóta nincs kapcsolat a feltételezett emberrablókkal. Közben egy Heidenheim közelében lévő parkolóban a rendőrök megtalálták az ellopott fekete Mercedest, és Maria Bögerl mobiltelefonját is.
Ezzel azonban - legalábbis a hivatalos közlés szerint - tapodtat sem jutottak közelebb a megoldáshoz. Csütörtökig az üggyel kapcsolatban több mint 1000 bejelentés érkezett, de "forró nyom" egyelőre nincs. A rendőrség közölte, hogy a nyomozást változatlan erőkkel folytatják. A hatóságok változatlanul bíznak abban, hogy Maria Bögerl élve előkerül. Az idő múlásával azonban egyre több a kétely eziránt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06