160 ezer dollárnyi költség
Nepáli leprások a Csomolungmára készülnek
Nepáli leprások egy csoportja arra készül, hogy megmássza a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát (Mount Everest).
2010.04.22 17:02MTIKísérletük célja, hogy megváltoztassák a manapság is megbélyegzettséget jelentő betegség megítélését - jelentette be csütörtökön az expedíció szervezője. Körülbelül 160 ezer leprás él Nepálban, ahol a kór kialakulását övező babonák miatt gyakran üldözik a betegeket. Egyesek úgy tartják, hogy a lepra az előző életben elkövetett rossz cselekedetek büntetése.
"Az expedíció célja, hogy külföldön és Nepálban is ráirányítsa a figyelmet arra a tényre, hogy a lepra még mindig járványszerű megbetegedés az országban és sok betegnek hosszú távú gondozásra van szüksége"- mondta Kumár Szah, a hegymászótúra szervezője.
"A következő üzenetet akarjuk küldeni: még a fogyatékkal élő emberek is megmászhatnak hegyeket" - tette hozzá.
Tizenöt leprás kezdett edzeni az expedícióra, de végül csak ötöt választottak ki arra, hogy 2011 nyarán megmássza a Csomolungmát. A READ Nepál, egy leprásokkal foglalkozó civil szervezet, 160 ezer dollárt (csaknem 32 millió forintot) akar összegyűjteni az expedícióra, amelyet Lhakpa Norbu Serpa hegymászó fog vezetni, aki már négyszer feljutott a 8848 méter magas Csomolungma csúcsára. A baktérium okozta lepra fertőző betegség, kialakulásának a nyomor és a higiénia hiánya különösen kedvez.
A világon jelenleg 1,5 millió leprást tartanak nyilván. A betegség első látható tünete, hogy a bőrön érzéketlen foltok jelennek meg. Később a kór megtámadja az idegeket, a nyálkahártyát és a szemet, a károsodások felerősödnek, és a végtagok érzékenységének progresszív elvesztése súlyos fogyatékosságokat okozhat. Nepál nagyot lépett előre a betegség elleni harcban.
Januárban a kormány közölte, hogy a leprások 10 000 lakosra számított aránya 1 alá esett. Ez az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által rögzített küszöb, amelynek elérése után egy ország bejelentheti, hogy felszámolta a betegséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


