A pápa tudott bizonyos esetekről - állítólag
Franciaország érsekei szégyellik és sajnálják a pedofil ügyeket
Szégyenkezésüket és sajnálatukat fejezték ki pénteken Franciaország érsekei a katolikus egyházat érintő pedofil ügyek kapcsán, ugyanakkor "szívélyes üzenetükben" támogatásukról biztosították XVI. Benedek pápát, akit az a vád ért, hogy tudott bizonyos esetekről.
2010.03.26 16:17MTI"Mindannyian szégyenkezést és sajnálatot érzünk a néhány pap és egyházi személy által elkövetett borzalmas cselekmények miatt ... Azok, akik ezeket a tetteket elkövették, eltorzították egyházunkat, megsértették a keresztény közösségeket, és gyanúba keverték a papság valamennyi tagját" - olvasható a francia érseki konferencia lourdes-i találkozóját követően kiadott, a pápához intézett levélben.
A francia katolikus egyház vezetői ugyanakkor azt is leszögezik: "elfogadhatatlannak tartják, hogy ezeket a borzalmas cselekményeket (egyesek) olyan kampányra használják fel, amelyben az ön személyét és az ön egyházi testületen belüli szerepét támadják".
Több francia érsek úgy nyilatkozott, hogy a pápa soha nem akarta eltussolni az egyházon belüli pedofil ügyeket, hanem éppen ellenkezőleg, arra biztatta a papságot, hogy ne tartsa titokban az ilyen eseteket. A The New York Times című amerikai napilap csütörtökön azt írta, hogy az egyesült államokbeli Milwaukee érseke figyelmeztette 1996-ban a jelenlegi pápa, XVI. Benedek által vezetett vatikáni hivatalt: egy pap évtizedekkel korábban szexuálisan zaklatta egy iskola diákjait, és ez kínosan érintheti az egyházat, de a papot mégsem fosztották meg reverendájától. A lap olyan egyházi dokumentumokra hivatkozott, amelyeket két ügyvéd kutatott fel. Az ügyvédek a dokumentumokat felhasználják abban a bírósági keresetükben, amelyben azt állítják, hogy Rembert G. Weakland érsek nem tett meg mindent a szóban forgó pap, Lawrence Murphy kizárásáért. Murphy fajtalankodásának akár kétszáz diák is szenvedő alanya lehetett a siketek számára fenntartott fiúiskolában St. Francis városában.
Murphy 1950 és 1974 között szolgált az intézményben. 1998-ban elhunyt. A szóban forgó dokumentumok között szerepel wisconsini püspököknek és Joseph Ratzinger bíborosnak, a Hittani Kongregáció akkori vezetőjének levelezése, amelyből kiderül: a hivatal vezetése fontolóra vette Murphy kizárását, de fontosabbnak tartotta, hogy megvédje az egyházat a botránytól.
A Vatikán szóvivője közölte a lappal: Murphyt rossz egészségi állapota, tetteinek megbánása és amiatt nem taszították ki a papi rendből, hogy akkor már hosszú ideje nem érkezett rá panasz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


