1.200 kilométer hosszú vezeték
Kezdődhet az Északi Áramlat kivitelezése
A finn környezetvédelmi hatóság is áldását adta az Északi Áramlat gázvezetékre, ezzel elhárult minden akadály a kivitelezés megkezdése elől: az 1.200 kilométer hosszú vezeték építése várhatóan idén áprilisban kezdődik.
2010.02.12 11:28MTIAz Északi Áramlat a Balti tenger alatt szállít majd földgázt Oroszország és Németország között. A 7,4 milliárd eurós költséggel épülő vezeték projektcége, a Nord Stream AG korábban már Németországtól, Dániától, Svédországtól és Oroszországtól is megkapta a beleegyezést.
A jövőre, illetve a második szakasz 2012-re tervezett elkészülte után a rendszer évente 55 milliárd köbméter földgáz szállítására lesz alkalmas, s ezzel mintegy 25 millió háztartást láthat el földgázzal. A vezeték az oroszországi Viborgból indul és a németországi Greifswald kikötőjébe érkezik.
A fővállalkozó Nord Stream csoportban a Gazprom 51 százalékkal, a német E.ON Ruhrgas AG és a Wintershall AG 20-20 százalékkal, a holland Gasunie NV 9 százalékkal részesedik.
A finn hatósági döntés ellen 30 napon belül lehet bírósági keresettel élni. A finn hatóság több mint harminc feltételt szabott meg az engedélyben, amit a kivitelezőknek teljesíteniük kell.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


