Tiltólistán
Románia nem kábul: betiltották a hallucinogén anyagok árusítását
Romániában betiltották a hallucinogén anyagokkal és hasonló hatást kiváltó növényi kivonatokkal való kereskedést.
2010.02.10 14:54MTIA román kormány szerdán fogadott el erről sürgősségi rendeletet, amely 27 hallucinogén anyagot és kilenc növényi kivonatot helyezett tiltólistára. A rendelkezést megsértők ellen hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztés róható ki. Az egészségügyi minisztérium folyamatosan frissíteni fogja a könnyűdrogok tilalmi listáját.
A román kormány azt követően fogadta el a rendeletet, hogy Emil Boc miniszterelnök a múlt héten felszólította az egészségügyi minisztériumot a hallucinogén szerek betiltására.
A kormányfő azzal indokolta a döntést, hogy egyre több fiatal kerül kórházba könnyűdrogok túladagolása miatt. A szakértők szerint a hallucinogén anyagok azért is veszélyesek, mert erős lelki függőséget okoznak. Romániában körülbelül 500 úgynevezett "álombolt" működik, ahol eddig szabadon árusították ezeket a készítményeket.
A román kormány és a parlament az elmúlt napokban valóságos versenyt futott a könnyűdrogok betiltásáért. Kedden ugyanis a törvényhozók is elfogadtak egy hasonló tartalmú tiltó jogszabályt. Boc szerint azért volt indokolt a kormányrendelet elfogadása is, mert az csak kiegészíti a jogszabályt.
Romániában a kabinet rendeletei azonnali hatállyal alkalmazhatók, a végleges érvényben maradásukért azonban a parlamentnek is meg kell erősítenie őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


