Több ezer holttest lehet a romok alatt
A 150 ezret is meghaladja a halottak száma Haitin
A haiti kormány szerint csak a fővárosban és környékén meghaladja már a 150 ezret a 12 nappal ezelőtti pusztító földrengés halálos áldozatainak a száma, miközben több ezer holttest lehet még az összedőlt épületek romjai alatt.
2010.01.24 19:19MTIMarie-Laurence Jocelyn Lassegue, a kommunikációs ügyek minisztere a holttestek összegyűjtését és tömegsírokban történő elhelyezését végző cég adatai alapján közölte ezt az adatot.
Hangsúlyozta, hogy nem számolták bele sem a földrengés sújtotta más haiti városokban - például Jacmelben - történt haláleseteket, sem pedig azokat az áldozatokat, akiket elégették hozzátartozóik.
"Senki se tudja, kétszáz- vagy háromszázezer ember van-e a romok alatt" - mondta. Legutóbb a hatóságok 112 ezer körülire tették az elpusztultak számát, míg egy korábbi becslés mintegy 200 ezer halottról szólt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


