Baloldali anarchisták balhéztak
Hamburgban zavargások voltak rendőrök és "autonómok" között
Több száz baloldali anarchista részvételével a hétvégén Hamburgban zavargásokra került sor, amelyekben mintegy 40 rendőr és 20 randalírozó sérült meg, és 130 embert őrizetbe vettek.
2009.09.13 18:49MTIA zavargások még péntek este kezdődtek, amikor baloldali "autonómok" megpróbálták megakadályozni a szélsőjobboldali NPD párt (Német Nemzeti-demokrata Párt) tüntetését.
A legsúlyosabb összecsapásokra azonban vasárnapra virradó éjjel került sor, amikor a Schanzenviertelben, Hamburg egyik negyedében egy különben békésen zajló utcai ünnepség után mintegy 200 randalírozó kövekkel és üvegekkel támadott egy rendőrőrszobára, amelynek egyik ablakát közlekedési táblával törték be.
Egy forgalmat irányító rendőrt hosszan üldöztek - számolt be a történtekről egy rendőrségi szóvivő.
Több üzletben is kárt tettek, egy boltból személyi számítógépeket loptak el, egy jármű kigyulladt és autókerekeket lobbantottak lángra. A rendőrség hat vízágyúval próbálta meg feloszlatni a tömeget. Az "autonómok" szerint a zavargásokat a rendőrség provokálta ki kemény fellépésével. Christoph Ahlhaus Hamburg belügyi szenátora (kereszténydemokrata) erre azt válaszolta: "Annak, aki úgy érzi, hogy egy bevetésben lévő rendőr provokálja, problémája van a jogállammal."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


