Fico állítólag már megírta
Révkomárom semmilyen levelet nem kapott a szlovák kormányfőtől
Révkomárom polgármestere, Bastrnák Tibor eddig semmilyen levelet nem kapott a szlovák kormányfőtől - áll a pénteki Népszabadságban.
2009.09.11 08:31NépszabadságA lap felidézi: Robert Fico a csütörtöki magyar-szlovák miniszterelnöki találkozón jelentette be, hogy legközelebb szívesen találkozna Bajnai Gordonnal a dél-szlovákiai Révkomáromban, ahol végre méltó helyet találhatnának Cirill és Metód szobrának is.
Akkor együtt hajthatnának fejet - ahogy fogalmazott - a szlovák történelem kiemelkedő személyiségei és Szent István életműve előtt.
A szlovák kormányfő közölte azt is, hogy ilyen szellemű levelet írt Révkomáromba.
Bastrnák Tibor a lapnak arról számolt be: ő kérte Robert Ficótól, hogy fogadja, és tisztázzák a problémát, amelyet megörökölt, hiszen Cirill és Metód szobrának az ügye 1992 óta húzódik a városban.
"Mindannyian tiszteljük Európa védőszentjeinek életművét és emlékét, ám a helyi önkormányzat és polgáraink döntő többsége szerint a Matica Slovenská nagy hagyományú, jelenleg azonban nacionalista kulturális szervezet vezetői azért akarják városunkban felállítani az alkotást, hogy ezzel is igazolják: ki az úr, és milyen szellemiség a meghatározó Szlovákiában. Ennek ellenére ebben a kérdésben is a tárgyalások és a kompromisszumos megoldások híve vagyok, bár a döntés joga a városi önkormányzaté" - nyilatkozta a polgármester a Népszabadságnak.
A cikk szerint Cirill és Metód szobrának Révkomáromban már több helyet ajánlottak fel a városatyák, ezeket azonban a helyi szlovákok képviselői nem tartották méltónak, ezért egyelőre a Matica Slovenská regionális szervezete helyi székházának erkélyén állították fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


