Ez már bizony így marad
Felejtős: semmi esély a szlovák nyelvtörvény módosítására
A politikai zsarolás maradt a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) egyetlen eszköze arra, hogy megváltoztassa a szlovák államnyelvtörvényt. Az ellenzéki pártok nem támogatják az MKP alkotmánybírósági beadványát a nyelvtörvény módosításáról - írja a Magyar Hírlap.
2009.08.11 08:12Havariapress/ Magyar HírlapA magyar párt ezért azt fontolgatja, hogy ha a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) nem írja alá a beadványát, nem támogatja a KDH-jelölt megválasztását az Európai Néppárt alelnöki posztjára.
A jogszabály körül kialakult helyzetről cikkezett a Profil című osztrák hetilap. Az újság utalt arra, hogy az Európai Parlament Szlovákiával és Magyarországgal foglalkozó munkacsoportja tavaly sikeresen közvetített a magyar nyelvű tankönyvek ügyében.
A munkacsoport vezetője, az osztrák szociáldemokrata Hannes Swoboda viszont azt mondta a lapnak, hogy önmérsékletet remél mindkét féltől a nyelvvitában.
Súlyos helyzete ellenére a felvidéki magyarság politikai képviselete tovább tagozódhat, ha Bugár Béla új alakulata után bejegyzik Bósza János Jogegyenlőségért Magyar Polgári Pártját is, amelynek a kezdeményező bizottsága szombaton megtartotta első összejövetelét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


