Árván maradt a lajhárbébi
Újabb állatsztárja van a németeknek!
Cumisüveg és emberi gondozás vár a németországi Nordhorn állatkertjének elárvult ám annál híresebb lajhárbébijére; a kis Wutz egyelőre egy plüss oroszlánt szemelt ki új anyaként a júniusban elpusztult igazi anyja helyett.
2009.07.21 08:27MTIAz Efra névre hallgató mamalajhár vérmérgezésben pusztult el. Wutz apja, Diego is megbetegedett, ő azonban már felépülőben van - számolt be az állatkert.
A kis lajhár ellátásának nagy részét az állatkert egyik gondozónője vették magára, aki hétvégére haza is vitte magával Wutzot.
Wutz június 2-án jött a világra, azóta elérte egy kifejlett törpenyúl méretét, és közel egy kilót nyom - mondta el az állatkert szóvivője.
A nordhorni állatparkban ez az első alkalom, hogy egy lajhárt emberi kezek tartanak életben, és nevelnek fel.
"Eleinte keveset evett, de azóta úgy tűnik, hogy minden rendben van" - tette hozzá a szóvivő. A kölyöknek már nőnek a fogai, menüjében pedig már rizs és zöldségek is szerepelnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06