A német hírszerzés jelenti
Irán fél éven belül előállítja az atombombát és nem fél majd használni!
Irán hat hónapon belül rendelkezhet atombombával, és ki is próbálhatja azt - tudta meg német hírszerzési forrásból a Stern.
2009.07.15 11:54MTIA hamburgi hírmagazin legfrissebb, szerdán utcára került számában a szövetségi hírszerzés, a BND szakértőit idézte, akik a lapnak nyilatkozva úgy vélekedtek, hogy az iráni atombomba kifejlesztését immár nem lehet megakadályozni. Teherán - mint fogalmaztak - a legrövidebb időn, mindössze hat hónapon belül kész a bomba előállítására, és képes arra, hogy Észak-Koreához hasonlóan föld alatti nukleáris kísérletet hajtson végre.
Az idézett szakértők szerint az iráni illetékesek most gőzerővel a hordozórakéták kiépítésén munkálkodnak. Mindezt - mint a Stern hozzátette - egyebek között német cégek segítségével teszik.
Mostanáig egyetlen nyugati kormányzati vagy hírszerzési forrás nem nyilatkozott ennyire egyértelműen Irán nukleáris programjáról - hangsúlyozta a hamburgi hetilap.
Az újság a továbbiakban a BND információi alapján arról számolt be, hogy Teherán rendelkezik a komplett dúsító technológiával, így megfelelő számú centrifugával ahhoz, hogy "fegyverképes" uránt állítson elő. "Néhány évvel ezelőtt ezt még senki nem hitte volna" - fogalmazott a BND egyik szakértője a Sternnek. A lap ennek kapcsán emlékeztetett: a bécsi Nemzetközi Atomenergia-ügynökség adatai szerint Irán több mint 7000 centrifugát telepített natanzi nukleáris telepére. Ezek közül június elejéig 4920-at helyezett üzembe, és időközben több mint 1,3 tonna uránt dúsított, ami egy vagy két bomba előállításához elegendő.
Az iráni rezsim azonban nem rendelkezik működőképes hordozórakétákkal atombombáihoz - tudta meg a Stern, hozzátéve, hogy a teheráni rakétaprogram felelősei épp ezért a Nyugattól - egyebek között Németországtól - próbálják a szükséges alkatrészeket, illetve know how-t beszerezni.
A Stern szerint az egyik fő "bevásárló" - bizonyos Szaíd Mohammed Hoszeinián - különböző álnevekkel utazza be a nyugati országokat, otthon pedig egy több mint 100 fantomcégből álló hálózatot irányít. A BND szerint Hoszeinián "a világ egyik legerőteljesebben körözött személye".
A Stern szerint Teherán olyan hordozórakéták kifejlesztésére törekszik, amelyek atombombáit európai célpontokra is eljuttathatják. A lap saját kutatásai alapján arról írt, hogy ennek érdekében az említett iráni "főbeszerző" több német céggel is kapcsolatba lépett. Ezáltal a szóban forgó cégek vétenek a fegyverszállításokra, illetve a külgazdasági kapcsolatokra vonatkozó, érvényben lévő német törvények ellen - tette hozzá a hamburgi hetilap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06