Erőszak
A szerb belügyminiszter nem mond le a belgrádi leszámolási ügy miatt
Nem mond le Ivica Dacic szerb belügyminiszter, mert állítása szerint semmilyen felelősség nem terheli abban az ügyben, amelynek során feltehetően szervezett bűnözéshez köthető leszámolás történt egy belgrádi étteremben, és amely miatt letartóztatták és felfüggesztették a korábbi belgrádi rendőrfőnököt.
2026.05.24 20:02MTIA belügyi tárca vezetője vasárnap este a belgrádi Prva televízióban arról beszélt, hogy nem vett részt a vizsgált bűncselekményekben, ezért nem lát okot arra, hogy távozzon tisztségéből. Hozzátette, hogy a rendőrséget nem ő, hanem a rendőrfőkapitány irányítja.
A miniszter kitért a korrupcióval és bűnpártolással gyanúsított, korábban letartóztatott Veselin Milic volt belgrádi rendőrfőnökre is. Azt mondta, Milic nem az ő "köreihez" tartozik, hanem még az előző, Demokrata Párt vezette kormány idején kinevezett korábbi rendőri vezetéshez köthető, ugyanakkor szerinte jó eredményeket ért el Belgrádban.
Ivica Dacic elmondta, hogy a nyomozást az ügyészség vezeti, ő pedig miniszterként megtette a szükséges lépéseket, többek között felfüggesztette Milicet. Hangsúlyozta azt is, hogy az ügyben nincsenek védett személyek, és a rendőrség rekordidő alatt hajtotta végre a letartóztatásokat.
A szerb rendőrség a múlt csütörtökön egy hordóban elásva találta meg annak a férfinak a holttestét, akit egy héttel korábban lőttek agyon egy belgrádi étteremben.
Az alvilághoz köthető Aleksandar Nesovic azt követően tűnt el, hogy a korábbi rendőrfőnök, Veselin Milic május 12-én egy belgrádi étterembe hívta őt, hogy egy másik, szintén bűnözői körökhöz kapcsolódó férfival, Sasa Vukoviccsal fennálló nézeteltéréseit rendezze. A békítés helyett azonban újabb vita tört ki, amelynek során a tanúk szerint Sasa Vukovic fegyvert rántott, majd több lövéssel megölte Aleksandar Nesovicot.
Az ügyészség korábban azt közölte, hogy Veselin Milic és három testőre - akik szintén rendőrök - a történtek után segítséget nyújtottak az ügy szereplőinek. Ketten elszállították a holttestet, míg a volt rendőrfőnök egy másik rendőr társaságában a helyszínen maradt, hogy eltüntesse a nyomokat és törölje a biztonsági kamerák felvételeit.
A gyilkosság körülményeit vizsgáló nyomozás keretében eddig tizenegy embert, köztük négy rendőrt állítottak elő emberölés és más bűncselekmények gyanújával.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


