Háború
Iráni konfliktus - Marco Rubio elmondta, meddig tart a katonai művelet
Az iráni rakéta- és haditengerészeti képességek megsemmisítését tekintik a végének.
2026.03.03 06:43MTIAz Egyesült Államok Irán elleni katonai művelete Teherán rakéta- és haditengerészeti képességeinek megsemmisítéséig tart - jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter hétfőn.
A miniszter a Kongresszus épületében újságírók előtt elmondta, hogy a támadások intenzitása a következő szakaszban fokozódhat.
"Hatalmas mértékű károkat szenvednek el, és nem fogom a taktikai erőfeszítéseink részleteit megosztani, de a legkeményebb csapások csak most következnek az amerikai hadsereg részéről. A következő szakasz még inkább büntető jellegű lesz Iránra nézve, mint a jelenlegi" - fogalmazott Marco Rubio.
Hozzátette, nem tudja, mennyi időt vesz majd igénybe az Irán elleni offenzíva, de azt hangoztatta, hogy a világ "biztonságosabb" hely lesz, amikor lezárul.
A miniszter többi között azzal támasztotta alá a hadsereg bevetésének szükségességét, hogy Irán egy éven belül "az egész világot túszul ejtette volna", mert olyan szintre növelte volna drón- és rakétaarzenálját, ami "érinthetetlenné" teszi.
Marco Rubio azt is közölte, hogy a Trump-adminisztráció "100 százalékban" teljesítette törvényben foglalt kötelezettségét, amikor a Kongresszus kijelölt nyolc vezető tisztségviselője felé előzetesen jelezte a küszöbön álló katonai akciót. Hozzátette, a törvény előírása arról szól, hogy a törvényhozás tagjait 48 órán belül kell tájékoztatni a hadsereg bevetésének körülményeiről.
Az amerikai Kongresszus több tagja az Irán elleni katonai akciót követően jelezte, hogy megpróbálnak törvényt elfogadtatni, ami megköti az elnök kezét a háborús jogköröket illetően.
Marco Rubio hétfőn a Kongresszusban törvényhozókat tájékoztatott az Irán elleni katonai akció körülményeiről.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:00 Kiszámolta az AI, mikor válhat lakhatatlanná a Föld az emberiség számára
- 15:33 Elhunyt Scherer Péter
- 6:11 Katasztrófa Kínában: városokat nyelt el az árvíz, halálos pusztítást okoz az özönvízszerű esőzés
- 12:39 Elmebeteg az olaszországi tömeges gázolás elkövetője
- 10:35 Magyar Péter feljelentést tesz az egykori Építési és Közlekedési Minisztérium pincéjében talált tárgyak miatt
- 8:34 Bögi Viktória lesz az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára
- 6:33 Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


