Tragédia
Öt fiatal vesztette életét egy tűzvészben Katalóniában
A tűz eloltása után találták meg az áldozatok holttestét.
2026.02.17 08:25MTIÖt fiatal életét vesztette, négyen könnyebben megsérültek egy lakóépületben keletkezett tűzvészben a katalóniai Manlleu településen - közölték a hatóságok kedden.
A tűzoltóság tájékoztatása szerint egy ötemeletes épület tetőteraszán található raktárban csaptak fel a lángok, egyelőre ismeretlen okból hétfőn este.
A házban élők a füstre figyeltek fel és riasztották a hatóságokat.
A tűz eloltása után találták meg az áldozatok holttestét. Azonosításuk még nem fejeződött be, de a spanyol sajtó információi szerint 14 és 18 év közöttiek.
A spanyol közszolgálati televíziónak (TVE) nyilatkozó szomszédok szerint a raktár egyfajta találkozóhelyként szolgált a fiatalok számára.
A hatóságok a tűz keletkezésének körülményei mellett azt is vizsgálják, hogy miért nem tudtak kijutni az épületből.
A helyi önkormányzat a tragédia miatt háromnapos gyászt rendelt el, este pedig egyperces néma főhajtást tartanak az áldozatok emlékére a városháza előtt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:39 Elmebeteg az olaszországi tömeges gázolás elkövetője
- 10:35 Magyar Péter feljelentést tesz az egykori Építési és Közlekedési Minisztérium pincéjében talált tárgyak miatt
- 8:34 Bögi Viktória lesz az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára
- 6:33 Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen
- 22:27 Férfi kézilabda vb-selejtező - A magyar válogatott nem jutott ki a világbajnokságra
- 20:23 Giro d'Italia - Vingegaard 50. diadala, Eulalio maradt az élen
- 18:20 Magyar Péter: Gulyás Gergely és Rétvári Bence jogászkodni próbáltak, de nem értenek a dologhoz
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


