Erőszak
Nyomozás indult a szarajevói emberszafari ügyben
Harminc évvel a boszniai háború lezárását követően nyomozás indult Olaszországban az úgynevezett szarajevói emberszafari-ügyben, amelynek során azt vizsgálják, kik és kinek szerveztek embervadászatot az ostrom alatt álló Szarajevóban az 1992-1995-ös boszniai háború idején.
2025.11.17 20:42MTIA Klix.ba szarajevói hírportál beszámolója szerint a milánói ügyészség indított nyomozást az ügyben, hogy kiderüljön, valóban fizettek-e gazdag olaszok azért, hogy Szarajevóban emberekre lőhessenek távcsöves puskával a város szerb ostromának idején.
A témával a boszniai sajtó már a kilencvenes években is foglalkozott, nyomozás viszont csak azt követően indult, hogy 2022-ben megjelent Miran Zupanic szlovén rendező Sarajevo Safari című dokumentumfilmje, amelyben szemtanúk, illetve egy neve elhallgatását kérő, elsötétítve és eltorzított hangon nyilatkozó korábbi szervező beszél a történtekről.
A filmben elhangzik, hogy gazdag külföldiek, köztük olaszok és németek jelentős, több millió forintnak megfelelő összeget fizettek azért, hogy emberekre vadászhassanak.
A dokumentumfilm felháborodást keltett a boszniai szerb veteránok körében, akik azt állítják, a film hazugságokon alapul, ilyen embervadászat nem volt.
Zilha Mastalic Kosuta, a Szarajevói Egyetem emberiesség elleni és a nemzetközi jogokat sértő bűncselekményeket vizsgáló intézetének a munkatársa korábban arról beszélt, hogy Szarajevó ostroma idején a becslések szerint több mint 300 mesterlövész lőtt a helyiekre. Hozzátette: a mesterlövészek 225 civilt, köztük 60 gyereket öltek meg. Azt azonban nem lehet tudni, hogy a mesterlövészek katonák vagy civilek voltak-e.
Szarajevó ostroma 1425 napon át tartott.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


