Baleset
Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
Egy utasokkal túlterhelt luxusjacht süllyedni kezdett.
2025.05.07 14:34MTIAz amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki, amikor egy utasokkal túlterhelt luxusjacht süllyedni kezdett Miami partjainál vasárnap helyi idő szerint az esti órákban.
A hatóságok közlése szerint egy 20 méter hosszú, 4 millió dollár (mintegy 1,1 milliárd forint) értékű Tecnomar for Lamborghini luxusmotorhajó került bajba, amikor Miami partjai közelében egy mesterségesen létrehozott sziget (Flagler Monument Island) mellett elkezdett süllyedni.
A jármű maximálisan 16 ember szállítására képes, ugyanakkor a fedélzeten a beszámolók szerint több mint 30-an tartózkodtak. A megjelent felvételeken az látszik, hogy a hajó tatja szinte teljesen víz alá került, orra pedig magasan a levegőben volt.
A mentésben részt vettek az Egyesült Államok Parti Őrségének egységei is. A szervezet közölte, hogy a félig elsüllyedt jacht nem jelentett veszélyt a tengeri közlekedésre, és a vízből való kiemelését magánvállalkozás végzi.
Miami Beach rendőrségének közleménye szerint a hajó utasai közül senki sem sérült meg, a hivatalos adatok szerint 32 embert kellett kimenteni.
A tudósítások nem részletezik, hogy kik voltak az utasok, de emlékeztetnek arra, hogy a hétvégén a szokásosnál is több turista érkezett a Florida déli részén fekvő nyaralóhelyre, ugyanis most tartották a Forma-1-es Miami Nagydíjat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:17 Változékony idő várható a hétvégén
- 16:59 Szijjártó Péter: százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD
- 14:56 Agrometeorológia: a hűvös idő lassítja a növények fejlődését
- 12:43 Tour de Hongrie - Tömegbukás miatt néhány versenyzőt kórházba kell szállítani
- 10:39 Több mint 18 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország északi és déli része között
- 8:36 Országos lefedettségű interaktív térképet indított az UNICEF
- 6:12 Gerard Depardieu bűnös: 18 hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott szexuális zaklatásért
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06