Kivégzés

Az uniós külügyi szolgálat elítélte, hogy halálbüntetést hajtottak végre Kuvaitban

Az Európai Unió továbbra is azon fog dolgozni, hogy a halálbüntetést eltörölje.

2025.01.22 06:10MTI

Az Európai Unió ismételten mély aggodalmának ad hangot és elítéli, hogy halálbüntetést hajtottak végre Kuvaitban - jelentette ki az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EEAS) szóvivője útján hétfőn azzal összefüggésben, hogy előző nap öt, gyilkosságért elítélt embert végeztek ki a kuvaiti főváros központi börtönében.

A brüsszeli közleményben az uniós külügyi szolgálat szóvivője közölte: az Európai Unió sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az országban továbbra is alkalmazzák a halálbüntetést a legutóbbi, 2024. szeptemberi kivégzéseket követően.

"Amint azt már korábban is hangsúlyoztunk: az EU mindig és minden körülmények között határozottan ellenzi a halálbüntetést. Ez az embertelen büntetés nem bizonyul hatékonynak, mint bűnözéstől való elrettentés, ugyanakkor az élethez és az emberi méltósághoz való alapvető jog megtagadását jelenti" - fogalmazott.

Az Európai Unió továbbra is azon fog dolgozni, hogy a halálbüntetést eltörölje mindazon országban, amely még mindig alkalmazza azt - tette hozzá közleményében szóvivőjén keresztül az uniós külügyi szolgálat.

Az Arab Times című, angol nyelvű kuvaiti hírportál közlése szerint Kuvaitban nyolc embert ítéltek halálbüntetésre, közülük azonban néhány órával a kivégzés előtt hárman kegyelmet kaptak. Egyikük kegyelmi kérelmét az illetékes hatóságok elfogadták, kettejük életét pedig az mentette meg, hogy az áldozatok hozzátartozói megbocsátottak nekik.

Legutóbb tavaly szeptemberben hajtottak végre halálbüntetést, a kuvaiti hatóságok hat embert végeztek ki jogerős bírósági ítélet alapján.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.