Franciaország
Francois Bayrou-t nevezte ki miniszterelnöknek a francia elnök
Francois Bayrou-t, a centrista Demokrata Mozgalom (Modem) vezetőjét nevezte ki miniszterelnöknek Emmanuel Macron francia elnök.
2024.12.14 07:29MTIA 73 éves centrista politikus az államfő és pártja egyik legfőbb szövetségesének számít, rövid ideig az igazságügyi tárcát vezette Emmanuel Macron első kormányában 2017-ben, korábban pedig 1993 és 1997 között oktatási miniszter volt.
Francois Bayrou a múlt héten a parlamentben bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott Michel Barnier-t váltja a kormányfői székben.
Ő a hatodik miniszterelnök Emmanuel Macron 2017-ben kezdődött elnöksége alatt, és a negyedik 2022 óta, amióta újraválasztották államfőnek Emmanuel Macront.
Az új miniszterelnök feladata lesz egy olyan - feltehetően ismételten - kisebbségi kormány megalakítása, amely képes túlélni a többségben lévő ellenzék újabb bizalmatlansági eljárásait, és összeállítani a jövő évi költségvetést, amellyel egyelőre nem rendelkezik Franciaország.
A költségvetési helyzet gyors kormánydöntéseket követel, ugyanis szakértők szerint az államháztartási hiány idén meghaladhatja a GDP 6 százalékát, és költségvetés hiányában nem lesz elérhető a jövőre kitűzött 5 százalék sem.
A július 7-i előrehozott választások eredményeként háromosztatúvá vált a Nemzetgyűlés 11 frakcióval, és egyik párt sem tudott abszolút többséget szervezni maga köré. Az elnöki tábor, a centristák és a jobbközép köztársaságiak alakítottak szeptemberben kisebbségi kormányt, a másik két tábor, a választásokon élen végző, de a kormányból kimaradó baloldali pártok és a szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés pedig ellenzékben maradt.
Ez utóbbi két tömb buktatta meg kilenc nappal ezelőtt bizalmatlansági indítvánnyal a kisebbségi kormányt, amely a parlament megkerülésével kívánt megszorításokat bevezetni a jövő évi költségvetésben.
Az alig három hónapja kinevezett Barnier-kormány elleni bizalmatlansági indítványt kezdeményező két párt közül a radikális baloldali Engedetlen Franciaország (LFI) bejelentette, hogy Francois Bayrou kormánya ellen is azonnal bizalmatlansági indítványt kezdeményez, miután nem a baloldalról választott új kormányfőt a köztársasági elnök.
Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Tömörülés (RN) nevében Jordan Bardella elnök viszont jelezte, hogy "a priori nem lesz bizalmatlansági indítvány" az új miniszterelnökkel szemben, de a franciák vásárlóerejét gyengítő költségvetési tervezet esetén a leendő kormánytól is megvonják a bizalmat.
Az államfő kedden már találkozott a párt- és frakcióvezetőkkel a kormány támogatásának kiszélesítése érdekében, a találkozóra azonban az RN nem kapott meghívást, az LFI pedig elutasította azt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:51 Axiom-4 - Leszállt a Kapu Tibort szállító űrkapszula
- 12:49 Spanyolországban több mint ezer halálesetet okozhatott a rendkívüli hőség az elmúlt két hónapban
- 10:48 Négyen haltak meg a Londonhoz közeli Southend repülőtéren történt balesetben
- 8:47 Ritka, őshonos szarvasmarhaborjú született a marosvásárhelyi állatkertben
- 6:47 Az olasz Savoyai-ház leszármazottai visszakövetelik a családi ékszereket
- 22:46 Az idei leggyorsabb futammal ért véget az utolsó bikafuttatás Pamplonában
- 20:45 Eladó a Földön ismert legnagyobb, feltételezetten a Marsról származó ásványdarab
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06