Háború
Ali Hamenei 'lehengerlő válasszal' fenyegette meg Izraelt és az Egyesült Államokat
"Lehengerlő válasszal" fenyegette meg szombaton Izraelt és az Egyesült Államokat Irán részéről Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője.
2024.11.04 10:34MTIAz iráni állami média jelentése szerint Hamenei teheráni egyetemi hallgatók előtt tartott beszédében azt mondta: „ellenségeik, a cionista rezsim és az Egyesült Államok kétségtelenül lehengerlő válasszal szembesülnek majd mindazért, amit Irán, az iráni nép és az ellenállási front ellen elkövetnek”.
Hamenei leszögezte: „politikai és katonai értelemben is mindent megtesznek azért, hogy felkészítsék az iráni népet” minden fenyegetéssel szemben.
Az izraeli hadsereg október 26-án első alkalommal ismerte be nyíltan, hogy katonai célpontokat támadott Irán területén, megtorlásként korábbi iráni rakétatámadások miatt.
Pénteken az Egyesült Államok bejelentette, hogy újabb katonákat vezényel a Közel-Keletre „a következő hónapokban”, hogy erősítsék Izrael védelmét.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06