Külföld
Gideon Szaár pártjával csatlakozott az izraeli kormánykoalícióhoz
A párt négy mandátuma erősíti Benjámin Netanjahu koalícióját.
2024.09.30 06:11MTIGideon Szaár Állami Jobboldal nevű pártjával csatlakozott az izraeli kormánykoalícióhoz - jelentette be az összes izraeli tévécsatornán sugárzott közös nyilatkozatban Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Gideon Szaár vasárnap este.
Gideon Szaár a korábban közölt tervek szerint Joáv Galant védelmi minisztert követte volna annak esetleges menesztése után a kabinetben, de vasárnap a miniszterelnöki hivatal azt közölte, hogy tárca nélküli miniszterként csatlakozik a kormányhoz, tagja lesz a biztonságpolitikai kabinetnek, és részese lesz Netanjahu szűk körű biztonsági konzultációs fórumának is. Szaár egy hete jelentette be, hogy nem fogadja el a korábban neki ígért biztonsági tárcát.
A háború tavaly októberi kitörése óta Szaár másodszor vállal kormányzati felelősséget. Tavaly ősszel a vele pártszövetségben álló Beni Ganz pártjával együtt lépett be az egységkormányba. Később ezt a szövetséget felbontotta, és önállósítva pártját kilépett a kormányból, majd ebben Ganz is követte. Távozásakor élesen bírálta a kormányfő politikai és háborús lépéseit.
Az nem várható, hogy Szaár pártjának további tagjai is részt vesznek miniszterként a kormányzati munkában, de pártjának négy mandátuma erősíti Benjámin Netanjahu koalícióját. Csatlakozását a háborús vészhelyzettel, hazafias indítékkal, valamint biztonsági követelményekkel magyarázta közös nyilatkozatukban vasárnap.
Szaár pártja az elmúlt hónapok közvéleménykutatási eredményei szerint nem lépné át a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt, ha parlamenti választásokat tartanának.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06