Erőszak
Merénylet Trump ellen - A titkosszolgálat teljes együttműködés ígér minden vizsgálatban
A jövőben erősítik a védelmet.
2024.08.04 10:05MTITeljes mértékű együttműködést ígért a Donald Trump elleni sikertelen merénylet nyomán indult vizsgálatokban a volt elnök biztonságáért felelős titkosszolgálat (Secret Service) megbízott igazgatója pénteken.
Ronald Rowe, - aki megbízott vezetőként az időközben lemondott igazgató helyére került - sajtótájékoztatóján elismerte a szervezet teljes mértékű felelősségét a július 13-án történtekben. Mint fogalmazott, a titkosszolgálat kudarcot vallott küldetésének teljesítésében, aminek lényege, hogy az általuk védelmezett személy nem kerülhet veszélybe. Hozzátette: a Kongresszus által kezdeményezett felülvizsgálatokat és a Joe Biden elnök által elrendelt vizsgálatot is segítik, valamint a szolgálat belső vizsgálatot is elindított.
Ronald Rowe kijelentette, hogy július 13-án a Pennsylvania állambeli Butler-ben tartott választási gyűlésen nagyobb védelmet kellett volna biztosítani az általuk védett személy, Donald Trump számára, és elismerte, hogy figyelmet kellett volna fordítania a szolgálat embereinek arra a tetőre, amelyen a merénylő, Thomas Matthew Crooks elhelyezkedett.
Hozzátette, hogy az az újonnan nyilvánosságra került videófelvétel, amit az egyik későbbi sebesült készített 3 perccel a lövések eldördülése előtt, csak megerősíti a titkosszolgálati kudarcot.
A Fox News hírtelevízió mutatta be a videót, amelyet Donald Trump beszédéről készített James Coperhaven, az egyik későbbi sebesült. A felvételen, helyi idő szerint 18 óra 8 perckor világosan kivehető a támadó a háztetőn, ahonnan 18 óra 11 perckor tüzet nyitott.
James Coperhaven életveszélyes, lőtt sebesülést szenvedett, azóta javult az állapota és július végén a kórházat is elhagyhatta.
A titkosszolgálat vezetőjének sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy amennyiben az állományon belül zajló vizsgálat a szabályzat megsértését állapítja meg, akkor fegyelmi eljárás is indul, de erről csak azt követően adnak bármilyen tájékoztatást, ha felelősségre vonás is történik.
A sajtótájékoztatón elhangzottakból kiderült, hogy a merénylet estéjén a Donald Trump közvetlen védelmével megbízott titkosszolgálati stáb egyik tagja épp telefonon egyeztetett a hatóság Pittsburgh-i területi irodájának illetékesével az ott észlelt gyanús személyről, amikor a lövések eldördültek.
A nyomozóhatóság már korábban elismerte, hogy Thomas Matthew Crooks-ot több mint egy órával a beszéd megkezdése előtt gyanúsnak találták, és keresték, de a támadás végrehajtását nem tudták megakadályozni.
A történtek következményeit illetően Ronald Rowe arról számolt be, hogy a jövőben Donald Trump republikánus elnökjelölt, valamint alelnök-jelöltje J. D. Vance, és Kamala Harris alelnök, várható demokrata elnökjelölt és leendő alelnök-jelöltje számára is biztosítják az orvlövészek kiszűrésére szolgáló titkosszolgálati mesterlövész-egységet.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06