Baleset
Nápolyban két halottja és tizenhárom sebesültje van egy épületomlásnak - videó
Egy 29 éves férfi és egy 35 éves nő veszítette életét, tizenhárman vannak kórházban, köztük hét, kettő és nyolc év közötti kisgyerek.
2024.07.23 17:16MTIKetten életüket vesztették, tizenhárman megsebesültek a Nápoly külső kerületeinek egyik jelképes épületében történt omlásban - közölte a végleges adatokat Gaetano Manfredi polgármester sajtótájékoztatóján kedden.
Giorgia Meloni miniszterelnök az elsők között hangsúlyozta a római kormány közelségét az áldozatok családjainak. Fájdalmát fejezte ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke.
A Nápoly külvárosában emelkedő, úgynevezett Vele (Vitorlavászon) épületegyüttes egyik lakóházának harmadik emeleti vasszerkezetű függőfolyosója zuhant le, magával sodorva az alsóbb emeletek hasonló függőfolyosóit is.
A tragédia hétfő késő este történt, amikor az épület lakói még ébren voltak, többen a folyosókon tartózkodtak.
Egy 29 éves férfi és egy 35 éves nő veszítette életét, tizenhárman vannak kórházban, köztük hét, kettő és nyolc év közötti kisgyerek.
Mintegy nyolcszáz lakost evakuálták, egyelőre egy közeli tornacsarnokban helyezték el őket. Az ügyészség vizsgálatot indított az omlás okainak tisztázására.
A Vele épületcsoportot 1962 és 1975 között építették, és az akkoriban növekvő létszámú lakosság lakhatása biztosítására szánták. A Scampia nevű peremkerületben található komplexum azonban a hátrányos helyzetűek, valamint a bűnözés fellegvárává nőtte ki magát. Ez volt a városnak az a része, ahova a hatóságok sem szívesen merészkedtek be: a Vele folyosórendszerében a körözött személyek és a kábítószerkereskedelem futárai bújtak meg.
A városnegyed talpra állítása 2003-ban indult el a Vele épületeinek egymás utáni lebontásával. Mára csak a mostani omlás által érintett, kék színű épület maradt meg, amelynek lakói nem akarták elhagyni otthonukat. Tavasszal az önkormányzat tizennyolc millió eurót különített el az utolsó Vele-épület átalakítására, a munkák meg is kezdődtek. A polgármester sajtótájékoztatóján kizárta, hogy az esetleges építkezési munkák okozták a folyosó leszakadását.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:23 Magyar-török - Sérülések és eltiltások nehezítik a kétgólos hátrány ledolgozását
- 18:22 Újvidéki tragédia - Meghalt a novemberi baleset egyik súlyos sérültje
- 16:21 Újraindult a Heathrow repülőtér forgalma, a vizsgálat nem talált gyanús körülményeket
- 14:20 Szankcionálták a Pride betiltása miatt tiltakozó képviselőket
- 12:15 ÉKM: feladja a leckét a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkere
- 10:14 Kormánytisztviselő hölgy kezében robbant a gránát - elvesztette kezeit
- 8:13 MÁV: a tiszaeszlári az ötödik halálos vasúti átjárós baleset idén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06