Ítélet
A Nemzetközi Bíróság szerint Izrael telepes politikája sérti a nemzetközi jogot
A Nemzetközi Bíróság (ICJ) pénteken kihirdetett véleménye szerint Izrael telepes politikája és a természeti erőforrások felhasználása a megszállt palesztin területeken sérti a nemzetközi jogot, Izraelnek jóvátételt kell fizetnie a palesztinoknak a megszállás által okozott károkért.
2024.07.20 15:10MTIA Nemzetközi Bíróság februárban tartott meghallgatást annak nyomán, hogy az ENSZ Közgyűlése 2022 decemberében nagy többséggel megszavazta, hogy a 15 bíróból álló testület nem kötelező erejű véleményt alkosson a palesztin területek, valamint Kelet-Jeruzsálem Izrael általi 57 éves megszállásának jogszerűségével kapcsolatban. Izrael az 1967-ben foglalta el Ciszjordániát, Kelet-Jeruzsálemet és a Gázai övezetet.
Az ENSZ hágai székhelyű bírósága pénteken ismertetett véleményében leszögezte: "a telepesek átszállítása Izrael által Ciszjordániába és Jeruzsálembe, valamint Izrael jelenlétének fenntartása a megszállt területeken ellentétes a negyedik genfi egyezmény 49. cikkével".
Naváf Szalám, a bíróság elnöke a vélemény felolvasásakor azt mondta: Izrael megsértette az egyezmény 49. cikkének hatodik bekezdését, amely kimondja, hogy a megszálló hatalom nem telepíthet be, vagy nem szállíthatja át polgári lakosságának egy részét az általa megszállt területre. Izraelnek a palesztin területeket érintő telepes politikája és vonatkozó intézkedései e területek nagy részének de facto annektálását jelenti. A bíróság megállapítása szerint Izrael szisztematikusan diszkriminálja a palesztinokat a megszállt területeken - hangsúlyozta. Az izraeli telepeket Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben a nemzetközi jog megsértésével hozták létre és tartják fenn - húzta alá.
A megszállt területen található természeti erőforrások felhasználása "összeegyeztethetetlen" a megszálló hatalom nemzetközi jogi kötelezettségeivel - emlékeztetett Szalám.
Közölte továbbá: a bíróság véleménye szerint Izraelnek jóvátételt kell fizetnie a palesztinoknak a megszállás által okozott károkért. Az izraeli telepek a megszállt palesztin területeken illegálisak. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának és minden államnak kötelessége, hogy ne ismerje el jogszerűnek a megszállást, és ne nyújtson segítséget vagy támogatást a fenntartásához - mondta. Minden államnak együtt kell működnie az izraeli-palesztin konfliktus lezárása érdekében - tette hozzá a bíróság elnöke.
Az ügyben tartott februári meghallgatáson Rijád al-Malki, a Palesztin Nemzeti Hatóság külügyminisztere egyebek mellett azt monda: Izrael "gyarmatosító és apartheidpolitikát" folytat a palesztinokkal szemben. Az "új Közel-Keletet" bemutató izraeli térképeken nem szerepelnek palesztin területek, majd kiemelte: a megszállással Izrael Palesztina teljes eltűnését és a palesztin nép elpusztítását kívánja elérni - hívta fel a figyelmet.
Izrael írásban küldte meg véleményét az eljáráshoz. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök már a közgyűlési határozat megszületésekor élesen bírálta a meghallgatást. Kijelentette: "a zsidó nép nem megszálló saját területén, így örök fővárosában, Jeruzsálemben sem, és nincs olyan ENSZ-határozat, amely el tudná torzítani ezt a történelmi igazságot".
A Nemzetköz Bíróság 2004-ben véleményt adott ki arról, hogy izraeli akadályok felállítása Ciszjordánia területének jelentős része körül "ellentétes a nemzetközi joggal". Megállapította azt is, hogy az izraeli telepek létrehozása a nemzetközi jog megsértését jelenti. Izrael a véleményt visszautasította.
Az eljárás elkülönül a Dél-afrikai Köztársaság által december végén indított ügytől, amelyben az afrikai ország annak megállapítását kérte a bíróságtól, hogy Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit a Hamász palesztin terrorszervezet elleni katonai fellépésével Gázában.
Az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságát országok közötti viták rendezésére hozták létre. Határozatai kötelező erejűek, de végrehajtatásukra nincsenek közvetlen eszközei.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:16 Szuverenitásvédelmi Hivatal: indokolt a szuverenitásvédelmi jogszabályok megerősítése
- 6:14 Italfogyasztás túlszámlázásával külföldieket megkárosító bűnbandát fogtak el a rendőrök
- 22:51 Önállóan indul az országgyűlési választáson a Jobbik
- 20:49 BKK: filmforgatás miatt lezárják a Lánchidat a hétvégén
- 18:47 KNYF: újabb bűncselekmények gyanúja miatt hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét
- 16:41 MÁK: hamarosan postán érkeznek a nyugdíjas utazási utalványok
- 14:40 Siófok volt a legnépszerűbb belföldi, vidéki úti cél tavaly
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06