Fico elleni merénylet

A szlovák miniszterelnök először vett részt kormányülésen a merénylet óta

Az 59 éves szlovák kormányfőre május 15-én, a pozsonyi kabinet Nyitrabányán tartott kihelyezett ülése után lőtt rá többször Juraj Cintula 71 éves lévai lakos.

2024.07.09 17:23MTI

Első alkalommal vett részt a szlovák kormány ülésén kedden Robert Fico miniszterelnök az ellene május közepén elkövetett fegyveres merénylet óta.

"Lassan visszatérek a munkatempóba, és remélem, hogy mihamarabb rendben leszek, hogy teljes mértékben el tudjam látni a funkciómat, amelyre Szlovákia állampolgárai megválasztottak" - mondta Fico a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek a kabinet keddi ülése során. A hírügynökség szerint a miniszterelnök a kormány szerdára tervezett ülésén is részt vesz.

Robert Fico a merénylet után először júniusban mutatkozott a nyilvánosság előtt egy, a közösségi médiában nyilvánosságra hozott videóbejegyzésében, majd - kormánytagok közlései szerint - ahogy állapota kezdett jobbra fordulni, már aktívan bekapcsolódott a kormányzati munkáról folytatott egyeztetésekbe. Az elmúlt napokban részt vett a Ciril és Metód napja alkalmából rendezett állami ünnepségen, illetve hétfőn egy aratási rendezvényen is.

Az 59 éves szlovák kormányfőre május 15-én, a pozsonyi kabinet Nyitrabányán (Handlová) tartott kihelyezett ülése után lőtt rá többször Juraj Cintula 71 éves lévai lakos. Az előre megfontolt gyilkosság kísérletének vádját a múlt héten terrorcselekmény vádjává minősítették át.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.