Erőszak
Vízi játszótéren nyitott tüzet egy férfi az Egyesült Államokban, gyerekeket is megsebesített
Az indítékot egyelőre vizsgálják, a férfi nem helybéli volt.
2024.06.16 20:03MTIEgy vízi játszótéren sebesített meg kilenc embert, köztük gyermekeket egy lövöldöző az Egyesült Államokban, Michigan államban helyi idő szerint szombaton, majd öngyilkosságot követett el.
A Detroithoz közeli Rochester Hills kisváros zöldövezeti részén jelent meg a férfi, majd pisztolyból nyitott tüzet a családok által látogatott, több szökőkútból álló vízi parkban.
Oakland megye rendőrhatóságának vezetője éjszakai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a sebesültek között két gyerek van, egy négy- és egy nyolcéves, akik testvérek. A nyolcéves áldozat állapota válságos. Édesanyjukat szintén súlyos állapotban ápolják kórházban. A további sebesültek felnőttek, állapotuk stabil - hangzott el a tájékoztatón.
Michael Bouchard rendőrfőnök elmondta, hogy a járőrök néhány percen belül kiérkeztek, miután tüzet nyitott a lövöldöző, aki szemtanúk szerint nyugodtan, kimérten viselkedett, és autóval távozott. Ezt követően a rendőrök és a rohamegységek megtalálták és körbekerítették azt a házat, ahol a férfi elrejtőzött. A lövöldözőt később holtan találták meg a házban. A hatósági közlés szerint öngyilkosságot követett el, mellette két kézi lőfegyvert is találtak, nagyobb mennyiségű lőszerrel.
Az indítékot egyelőre vizsgálják, a férfi nem helybéli volt.
Lövöldözés volt szombaton éjszaka Texas államban is. Egy nyári utcabálon egy nézeteltérés torkollott lövöldözésbe, amelyben két ember meghalt, többen megsebesültek. Helyi sajtóbeszámolók szerint hat embert vittek kórházba, köztük két gyermeket.
A rendőrség azt közölte, hogy az Austinhoz közeli Round Rock városában a Juneteenth nyári ünnep alkalmából tartott fesztiválon két csoport keveredett vitába, majd tagjaik összeverekedtek, és legalább egy ember fegyvert vett elő, amelyből tüzet is nyitott.
It's everyday now...
— General Strike 🍀(Terrence Daniels) (@Terrence_STR) June 16, 2024
ROCHESTER HILLS, MICHIGAN MASS SHOOTING AT KIDS' SPLASH PARK:
- Gunman came out of vehicle, opened fire, reloaded, fired again
- At least 28 shots fired
- Gunman left the scene
- 8-10 victims possible
- Gunman believed to be hiding home
- Working on... pic.twitter.com/G4PI8yfL74
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06