Ukrajnai háború
Újabb négy harkivi település elfoglalásáról számolt be az orosz védelmi tárca
Az orosz fél 18 ukrán ellenrohamot vert vissza, az ukrán hadseregnek pedig mintegy ezerötszáz katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan.
2024.05.13 08:27MTIAz orosz hadsereg az ukrajnai háborúban elfoglalta a Harkiv megyei Hatiscse, Kraszne, Morohovec és Olijnikove településeket, miközben öt frontszakaszon sikerült előre nyomulnia az elmúlt nap folyamán - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
A Moszkvában kiadott hadijelentés szerint az orosz fél 18 ukrán ellenrohamot vert vissza, az ukrán hadseregnek pedig mintegy ezerötszáz katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan. A minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett meg hat tábori lőszerraktárt, egy MiG-29-es-es repülőgépet, négy Mi-24-es és egy Mi-8-as helikoptert, hat harckocsit, egy Bradley gyalogsági harcjárművet, négy páncélozott harcjárművet, egy M109-es Paladin amerikai, egy AS-90-es Braveheart brit és egy CAESAR francia önjáró löveget, valamint kilenc M777-es vontatott amerikai tarackot, nyolc Tocska-U harcászati rakétát, három HAMMER irányított francia légibombát, továbbá 36 drónt.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást. Az orosz védelmi tárca beszámolója szerint az ukrán hadsereg több támadást intézett Belgorod és környéke ellen, Tocska-U rakétarendszerekkel, valamint Vilha és RM-70 Vampire cseh sorozatvetőkkel lőve a lakónegyedeket. A tájékoztatás szerint az orosz légvédelem lelőtt 12 lövedéket, de egy Tocska-U darabjai megrongáltak egy lakóházat, amelynek egy egész lépcsőháza, legkevesebb 16 lakás összedőlt.
Három belgorodi házban összesen 62 lakás rongálódott meg. A romok alól 19 embert, köztük két gyereket mentettek ki élve. A túlélők felkutatását a folytatódó támadások miatt többször meg kellett szakítani.
A történteket az orosz védelmi és a külügyminisztérium egyaránt "terrortámadásnak" minősítette, és Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő kijelentette, hogy a civilek és a polgári célpontok tudatos lövetése a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vezette "bűnbanda" jellemzőjévé vált.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:27 Elhunyt Ferenc pápa
- 6:40 Kínai áttörés a haditechnikában - újtípusú robbanószert teszteltek élesben
- 22:39 Húsvét - Ferenc pápa: nincs béke a fegyverkezés leállítása nélkül
- 20:37 Brit harci gépek követtek orosz katonai repülőgépeket a NATO keleti határainak közelében
- 18:35 Az Egyesült Államok több városában tüntetéseket tartottak a Trump-adminisztráció politikája ellen
- 16:34 Húsvét után ismét változékonnyá válik az időjárás
- 14:32 Kigyulladt egy folyami hajó Kongóban, sokan életüket vesztették
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06