Háború

Putyin: elutasítjuk bármely ország vagy szövetség igényét a kizárólagosságra

Oroszország mindent megtesz a globális összecsapás megakadályozásáért.

2024.05.09 11:53MTI

Oroszország elutasítja bármely állam vagy szövetség törekvését a kizárólagosságra, tudja, hová vezetnek a túlzott ambíciók - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a náci Németország felett aratott győzelem 79. évfordulóján a moszkvai Vörös téren rendezett katonai díszszemlét megnyitva.

Az orosz elnök azt hangoztatta, hogy Oroszország mindent megtesz a globális összecsapás megakadályozásáért, és nem engedi meg, hogy bárki is fenyegesse. Kijelentette, hogy az orosz hadászati erők állandó harckészültségben állnak.

Hangot adott álláspontjának, hogy a revansizmus és a történelem megcsúfolása, a nácizmus igazolása része a nyugati elit általános politikájának. Azt mondta, hogy a Nyugat "el akarja felejteni az akkori idők tanulságát", de emlékeztetett arra, hogy az emberiség sorsa a moszkvai, a leningrádi, a kurszki, a rzsevi, a sztálingrádi, a harkovi, a minszki, szmolenszki és kijevi grandiózus csatákban dőlt el.

Ugyanakkor arról is szólt, hogy Oroszország tisztelettel adózik a Hitler-ellenes koalíció minden katonájának bátorsága előtt, és soha nem felejti el a közös harcot és a szövetség hagyományait a nácizmus elleni küzdelemben.

A moszkvai parádén idén is egy T-34-es harckocsi volt az egyetlen lánctalpas. A díszszemlén a májusi hóesésben a kerekes haditechnikai eszközök széles skáláját vonultatták fel, a páncélozott autóktól a Jarsz hadászati rakétáig.

A Vörös téren csütörtökön több mint 70 katonai haditechnikai eszköz és több mint 9 ezer ember vonult fel, köztük a "különleges hadművelet" résztvevői.

Az időjárás változékonyságának dacára idén megtartották a légiparádét is, amely az elmúlt években többször elmaradt.

A katonák díszmenetét a Vörös téren megtekintette Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Kuba, Laosz és a Bissau-guineai Köztársaság elnöke is. Ők később Putyin társaságában a Kreml falánál lévő Sándor-kertben megkoszorúzták az ismeretlen katona emlékművét.

Meghívást kaptak a díszszemlére még a veteránok, valamint az orosz politikai és katonai vezetők mellett a Független Államok Közössége (FÁK), az orosz-fehérorosz Szövetségi Állam, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB), az Eurázsiai Gazdasági Unió, az Eurázsiai Fejlesztési Bank, a Sanghaji Együttműködési Szervezet apparátusának vezetői, valamint a Moszkva által barátinak tekintett államok diplomáciai képviseleteinek vezetői és katonai attaséi.

Szergej Sojgu védelmi miniszter az előkészítés szakaszában azt mondta, hogy a győzelem napján Oroszország 7 hős városában és 18 olyan településén fognak katonai parádét tartani, amelyek katonai körzetközpontok, illetve ahol flotta- vagy általános hadsereg-parancsnokság működik. Közölte, hogy a díszszemléken összesen mintegy 150 ezer ember, valamint 2500 fegyver és haditechnikai eszköz vesz majd részt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.