Botrány
Botswana azzal fenyegetőzik, hogy 20 ezer elefántot küld Németországba
"Éljenek a németek úgy az állatokkal, mint ahogy nekünk akarják diktálni" - jelentette ki a botswanai elnök.
2024.04.03 08:05MTIBotswana elnöke azzal fenyegette meg Németországot, hogy húszezer elefántot küld az európai országnak. Az afrikai ország államfőjét ugyanis felbőszítette, hogy Berlin bírálta az elefántok vadászatát és a trófeák exportját. Az államafő szerinte országa csupán az állatok számát szabályozza.
"Éljenek a németek úgy az állatokkal, mint ahogy nekünk akarják diktálni" - jelentette ki Mokgweetsi Masisi botswanai elnök a Bild című napilap internetes változatában kedden közölt interjúban.
"Ez nem vicc" - tette hozzá az ajánlatról.
"Szívesen adnánk ilyen ajándékot Németországnak" - mondta az elnök, hozzátéve, hogy az ajándék elutasítását nem fogadnák el.
A Dél-afrikai Köztársaság területébe ékelődött Botswanában él a világ legnépesebb elefántpopulációja - mintegy 130 ezer egyed - amellyel az elnök szerint nehéz az együttélés. Mokgweetsi Masis megemlítette, hogy az elefántok emberekre, falvakra és megművelt területekre támadnak.
A zöldek vezette német környezetvédelmi minisztérium az elefántvadászok trófeáit vette célkeresztbe, amelyeket gazdag nyugati ügyfeleknek kínálnak fel eladásra. A tárca idén kilátásba helyezte a trófeák importjának szigorúbb korlátozását a vadorzással kapcsolatos gondok miatt.
A német minisztérium szóvivője kedden közölte az AFP francia hírügynökséggel, hogy tárgyalásokat folytatnak az Európai Unión belül a kötelező importengedélyeknek más védett fajokra történtő kiterjesztéséről.
"Németország a legnagyobb vadásztrófea-importőr az EU- belül, és ebből a szempontból különleges a felelőssége" - tette hozzá a szóvivő.
Masisi elnök tervezett "ajándékával" kapcsolatban a szóvivő közölte, hogy Botswana az ügyben még nem lépett kapcsolatba Németországgal.
Botswana 2019-ben feloldotta az öt évvel korábban az elefántpopuláció és más fajok védelmében elrendelt teljes vadászati tilalmat. A döntés felháborította a környezetvédőket. A kereskedelmi célú vadászat fontos helyi bevételi forrás.
Botswana azóta éves kvótát ad ki a levadászható állatokra. Az ország 8000 elefántot kínált fel Angolának és 500-at Mozambiknak 2022-ben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06