Ukrajnai háború
Zelenszkij az ukrán hadsereg reformját jelentette be a főparancsnok leváltását követően
Új fegyvernemet is létrehoznak, a pilóta nélküli harcrendszereket.
2024.02.09 07:53MTIVolodimir Zelenszkij ukrán elnök a hadsereget érintő fontos változtatásokat jelentett be csütörtök este azt követően, hogy felmentette tisztségéből Valerij Zaluzsnijt, az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, és a helyére Olekszandr Szirszkij vezérezredest nevezte ki.
Az Ukrajinszka Pravda online portál összefoglalója szerint Zelenszkij a terveket ismertetve ismét sürgette, hogy minden első vonalbeli alakulathoz jussanak el a hatékony nyugati fegyverek.
Bejelentette, hogy új fegyvernemet is létrehoznak, a pilóta nélküli harcrendszereket.
Az irányítást illetően célként fogalmazta meg, hogy az egész hadseregben kiépítsenek egy működő rotációs rendszert, amely egyes alakulatoknál, illetve a határőrségnél már működik.
Kiemelte az ukrán elnök azt is, hogy a katonák kiképzésében minőségi javulásra van szükség. Leszögezte, hogy csak megfelelően kiképzett katonák mehetnek a front első vonalába.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:13 NKFH: az Auchan szalmonellával szennyezett bélszínrolót hívott vissza a forgalomból
- 10:12 Top 10-es székesfehérvári bűnözőt fogtak el Tenerifén
- 8:04 Mégsem vagyunk egyedül? A tudósok szerint az intelligens élet kialakulása nem véletlen
- 6:37 Sikeresen Hold körüli pályára állt a Blue Ghost leszállóegység
- 22:13 Egyhetes közlekedésbiztonsági ellenőrzés lesz
- 20:14 EBRD: komoly aggodalomra adnak okot a csernobili védőszarkofágot ért orosz támadás hírei
- 18:12 Megszüntették a gázömlést Szentendrén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06