Légi
Tokiói tragédia: vizsgálják a szakértők, miért ütközött neki az utasszállító gép egy másik repülőnek
Egyelőre nincsenek meg a Szapporóból Tokióba érkezett gép fekete dobozai.
2024.01.03 11:57MTIA japán közlekedési hatóságok megkezdték szerdán a tokiói Haneda repülőtéren előző nap történt halálos baleset kivizsgálását. A balesetben a Japan Airlines (JAL) helyi légitársaság egyik utasszállító gépe földet érés közben nekiütközött a parti őrség egyik szintén guruló repülőgépének, majd kigyulladt és kiégett. A balesetben a parti őrség öt tagja életét vesztette.
A közlekedési hatóság közölte, hogy a parti őrség gépének adatrögzítő berendezéseit már megkapta, de egyelőre nincsenek meg a Szapporóból Tokióba érkezett JAL-gép fekete dobozai. A JAL-gép személyzetének beszámolója alapján a repülés során nem történt semmilyen rendellenesség, a leszállást pedig a légiirányítással egyeztetve hajtották végre. A baleset miatt Japán legforgalmasabb repülőterének mind a négy kifutópályáját le kellett zárni egy időre, de már kedden újra meg lehetett nyitni három pályát.
A JAL még szerdán is több mint 40 belföldi járatot törölt, egy másik légitársaság, az All Nippon Airways pedig 50-et a Hanedán. A korlátozás néhány nemzetközi járatot is érintett. A JAL Airbus A350-es típusú repülőgépének mind a 379 utasa és személyzete életveszélyes sérülések nélkül megmenekült - közölte a vállalat. A gépen keletkezett tüzet több mint nyolc órával az ütközés után, kedd kora estére sikerült csak megfékezni - tették hozzá.
A parti őrség gépén tartózkodó hat ember közül öt meghalt, csak a gép kapitányának sikerült megmenekülnie - közölte a rendőrség. A BBC brit közszolgálati média fényképei alapján a parti őrség repülőgépe is kiégett. Az Airbus repülőgépgyártó vállalat kedden bejelentette: szakértői csoportot küld "műszaki segítségnyújtás céljából" Tokióba. A tokiói rendőrség pedig azt közölte, hogy halált, illetve sérülést okozó szakmai gondatlanság gyanújával vizsgálatot indított a baleset ügyében.
A passenger plane of Japanese airline JAL, which collided with a Coast Guard plane on approach at Tokyo airport, has completely burned down.
— NEXTA (@nexta_tv) January 3, 2024
The crew managed to evacuate all passengers in time. There were 379 people and 12 crew members on board the plane, none of them were... pic.twitter.com/CW2iW4BGr9
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06