A jeges pálya okozhatta a balesetet
Nyolcan meghaltak, 21-en megsérültek - Kisiklott egy vonat Törökországban
Kisiklott egy személyszállító vonat vasárnap Törökország középső részén, 8-an meghaltak, további legkevesebb 21-en megsérültek - közölte az ankarai kormányfői hivatal.
2008.01.27 16:10MTIKisiklott egy személyszállító vonat vasárnap Törökország középső részén, 8-an meghaltak, további legkevesebb 21-en megsérültek - közölte az ankarai kormányfői hivatal.
A magántulajdonban lévő CNN Türk hírtelevízió és a hivatalos közlésre hivatkozó NTV televízió 9-re tette a halálos áldozatok számát, mivel eddig ennyi holttestet emeltek ki a roncsok közül, a sérültekét pedig 50-re. A vonat Isztambulból tartott az ország déli részén található Denizli városába, és Kütahya város elhagyása után siklott ki. Két kocsija felborult - tették hozzá.
Nem tudni, hány ember utazhatott a szerelvényen, csak annyit, hogy Isztambulban körülbelül 300-an szálltak fel rá, Kütahyában pedig több mint 400-an. A sérülteket kütahyai kórházakba szállították. A sértetlenül maradt utasokat autóbuszon szállították el úti céljukhoz.
Az Anadolu hivatalos hírügynökség hatósági közlés alapján adott jelentése szerint a vonat a pálya jegesedése miatt eshetett le a vágányokról egy kanyarban. A vasúttársaság illetékese elmondta, hogy a baleset pillanatában a szerelvény óránként 65 kilométeres sebességgel haladt. Négy éven belül ez volt az ötödik jelentős vasúti baleset Törökországban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


